| dbo:abstract
|
- A boldoggá avatás (beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio) egyházjogi fogalmak a katolikus egyházban: annak az ünnepélyes kijelentése, hogy az elhunytat Isten felvette a szentek, illetve boldogok seregébe, az elhunyt „Isten színe látására jutott”. Természetesen enélkül is lehet valaki boldog vagy szent, az a rítus ennek csupán az egyház általi elismerését jelenti. A boldoggá avatás megelőzi a szentté avatást. A boldoggá avatottat az egyház már hivatalosan felveszi a szentek jegyzékébe, de a hívek a boldoggá avatott személy ereklyéit még nem tehetik ki nyilvános tiszteletre, és templomot sem szentelhetnek neki (kápolnát vagy harangot már igen). A boldoggá/szentté avatásnak az előbb említett, általános formájához képest, másféle – egyszerűsített – eljárás az,ha valakit (akinek tisztelete korlátozásokkal helyi szinten már engedélyezett) a szentté avatással egyenrangú (ekvipolens) módon, határozatilag/dekrétummal iktat szentek sorába a pápa. Ezzel a korábbi, korlátozott/helyi tiszteletet a katolikus egyház egészére megengedi. A boldoggá avatásnak csak területileg korlátozott hatálya van: egy bizonyos régióban, közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház (például egyházmegye), egy adott országban élő közösség vagy például szerzetesrend.A szentté avatás – szemben a boldoggá avatással – az egész katolikus egyház számára megengedi a korábban boldogként tisztelt személy liturgikus tiszteletét. A boldoggá, illetve szentté avatás teológiai tartalma azonos: annak kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy pedig életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett (mártírium). A boldogok és szentek tisztelete a kereszténység három nagy ágazata közül kettőnek: a katolikus egyháznak és az ortodox egyháznak a jellemzője. A protestantizmus elveti a szentek tiszteletét, mivel az egész katolikus szentség-teológiát bibliátlannak, a Szentírás tanítását kiforgatónak és végső soron meghamisítónak tartja. Szentté avatni a protestánsok szerint senkit nem kell, amivel kiemelnénk őt a többi hívő közül, hiszen a Szentírás így tanít erről a kérdésről: „Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.” (Kol 3,12) (hu)
- A boldoggá avatás (beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio) egyházjogi fogalmak a katolikus egyházban: annak az ünnepélyes kijelentése, hogy az elhunytat Isten felvette a szentek, illetve boldogok seregébe, az elhunyt „Isten színe látására jutott”. Természetesen enélkül is lehet valaki boldog vagy szent, az a rítus ennek csupán az egyház általi elismerését jelenti. A boldoggá avatás megelőzi a szentté avatást. A boldoggá avatottat az egyház már hivatalosan felveszi a szentek jegyzékébe, de a hívek a boldoggá avatott személy ereklyéit még nem tehetik ki nyilvános tiszteletre, és templomot sem szentelhetnek neki (kápolnát vagy harangot már igen). A boldoggá/szentté avatásnak az előbb említett, általános formájához képest, másféle – egyszerűsített – eljárás az,ha valakit (akinek tisztelete korlátozásokkal helyi szinten már engedélyezett) a szentté avatással egyenrangú (ekvipolens) módon, határozatilag/dekrétummal iktat szentek sorába a pápa. Ezzel a korábbi, korlátozott/helyi tiszteletet a katolikus egyház egészére megengedi. A boldoggá avatásnak csak területileg korlátozott hatálya van: egy bizonyos régióban, közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház (például egyházmegye), egy adott országban élő közösség vagy például szerzetesrend.A szentté avatás – szemben a boldoggá avatással – az egész katolikus egyház számára megengedi a korábban boldogként tisztelt személy liturgikus tiszteletét. A boldoggá, illetve szentté avatás teológiai tartalma azonos: annak kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy pedig életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett (mártírium). A boldogok és szentek tisztelete a kereszténység három nagy ágazata közül kettőnek: a katolikus egyháznak és az ortodox egyháznak a jellemzője. A protestantizmus elveti a szentek tiszteletét, mivel az egész katolikus szentség-teológiát bibliátlannak, a Szentírás tanítását kiforgatónak és végső soron meghamisítónak tartja. Szentté avatni a protestánsok szerint senkit nem kell, amivel kiemelnénk őt a többi hívő közül, hiszen a Szentírás így tanít erről a kérdésről: „Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.” (Kol 3,12) (hu)
|
