Property Value
dbo:abstract
  • Szevar (bolgárul: Севар) a 8. század folyamán Bulgária uralkodója volt. A Bolgár uralkodók nevei című dokumentum szerint a Dulo-klánhoz tartozott, s 15 éven át uralkodott. A Moszkov által felállított kronológia alapján 721–737 között uralkodhatott. Más kronológiák szerint uralkodásának ideje 738–754 közé tehető, de ezt nem lehet a adataival alátámasztani. Lehetséges, hogy uralkodása békés időszaknak számított, mivel a bizánci krónikák ebből az időszakból semmilyen eseményről nem számolnak be az ország nyugati határa felől. Bár más források ezt nem erősítik meg, mégis helytállónak tűnő feltételezés. A 17. századi, megkérdőjelezhető hitelességű volgai bolgár Dzsagfar tarihi összeállítás szerint Suvar (talán Szevar) Kermes (talán Kormeszij) fia és örököse. Apját a nemesség állítólag megfosztotta trónjától. A Dzsagfar tarihi azt is állítja, hogy magát Suvart is megfosztották trónjától, s ezután két évvel vesztette életét. Ugyanebben a forrásban található meg az is, hogy Suvar az apja annak a más forrásokból ismeretlen Kermeknek, kinek fia volt és is. (hu)

dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 552488 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2185 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22090710 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:következő
prop-hu:megnevezés
  • Bolgár kán (hu)
  • Bolgár kán (hu)
prop-hu:név
  • Szevar (hu)
  • Szevar (hu)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 725 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 739 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 725 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Szevar bolgár kán (hu)
  • Szevar bolgár kán (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Bolgár kán (hu)
  • Szevar (hu)
  • Bolgár kán (hu)
  • Szevar (hu)
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of