| dbo:abstract
|
- A hagyományos logikában olyan következtetési forma, amelynek legalább két premisszája van. (Az egypremisszás következtetést nem szillogizmusnak, hanem közvetlen következtetésnek nevezték.) Megkülönböztettek kategorikus, feltételes és szétválasztó szillogizmusokat. A szillogizmus olyan következtetést jelent, melyben egy (a konklúzió vagy következmény) két másikból (a premisszákból vagy feltételekből) következik. A görög „szüllogiszmosz” („συλλογισμός”) kifejezés érvet, következtetést jelent, és Arisztotelész is ebben az általánosabb értelemben használta, de később a tradicionális logikában azt a speciálisabb jelentését nyerte el, melyet az előbb definiáltunk. Arisztotelész az Analitika első könyvében is ír róla: "Szillogizmus pedig az olyan beszéd, amelyben bizonyos dolgok megállapításából szükségszerűen következik valami más, mint amit megállapítottunk, mégpedig azért, mert azok a dolgok úgy vannak. 'Mert azok a dolgok úgy vannak', ezt úgy értem, hogy ezek alapján következik; hogy pedig 'ezek alapján következik', ezt úgy értem, hogy semmi egyéb dolog nem kell ahhoz, hogy bekövetkezzék a szükségszerűség." E meghatározás szerint a szillogizmus azonos jelentésű a "logikailag helyes", vagy más néven az "érvényes" következtetéssel. Szerepel azonban Arisztotelésznél a szillogizmusnak egy szűkebb terjedelmű fogalma is. Miszerint a szillogizmus olyan következtetés, amelyben meghatározott szerkezetű két kijelentésből következik valami más, mint amit ezen két kijelentés megállapít. Az arisztotelészi szillogizmus elmélete annak a tana, mely szerint ha ismert egy fogalom viszonya másik két fogalomhoz, akkor milyen esetben lehet megállapítani valamit e két fogalom egymáshoz való viszonyáról. Illetve, ha meg akarjuk alapozni azt a kijelentést, amelyben két fogalom egymáshoz való viszonyáról szólunk, akkor milyen módon lehetséges ez egy harmadik fogalom felhasználásával. (hu)
- A hagyományos logikában olyan következtetési forma, amelynek legalább két premisszája van. (Az egypremisszás következtetést nem szillogizmusnak, hanem közvetlen következtetésnek nevezték.) Megkülönböztettek kategorikus, feltételes és szétválasztó szillogizmusokat. A szillogizmus olyan következtetést jelent, melyben egy (a konklúzió vagy következmény) két másikból (a premisszákból vagy feltételekből) következik. A görög „szüllogiszmosz” („συλλογισμός”) kifejezés érvet, következtetést jelent, és Arisztotelész is ebben az általánosabb értelemben használta, de később a tradicionális logikában azt a speciálisabb jelentését nyerte el, melyet az előbb definiáltunk. Arisztotelész az Analitika első könyvében is ír róla: "Szillogizmus pedig az olyan beszéd, amelyben bizonyos dolgok megállapításából szükségszerűen következik valami más, mint amit megállapítottunk, mégpedig azért, mert azok a dolgok úgy vannak. 'Mert azok a dolgok úgy vannak', ezt úgy értem, hogy ezek alapján következik; hogy pedig 'ezek alapján következik', ezt úgy értem, hogy semmi egyéb dolog nem kell ahhoz, hogy bekövetkezzék a szükségszerűség." E meghatározás szerint a szillogizmus azonos jelentésű a "logikailag helyes", vagy más néven az "érvényes" következtetéssel. Szerepel azonban Arisztotelésznél a szillogizmusnak egy szűkebb terjedelmű fogalma is. Miszerint a szillogizmus olyan következtetés, amelyben meghatározott szerkezetű két kijelentésből következik valami más, mint amit ezen két kijelentés megállapít. Az arisztotelészi szillogizmus elmélete annak a tana, mely szerint ha ismert egy fogalom viszonya másik két fogalomhoz, akkor milyen esetben lehet megállapítani valamit e két fogalom egymáshoz való viszonyáról. Illetve, ha meg akarjuk alapozni azt a kijelentést, amelyben két fogalom egymáshoz való viszonyáról szólunk, akkor milyen módon lehetséges ez egy harmadik fogalom felhasználásával. (hu)
|
