Property Value
dbo:abstract
  • Szingapúr bombázása 1944 — 1945-ben a szövetséges (amerikai és brit) légierő által végrehajtott bombatámadások sorozata volt, amelynek célpontja a japán császári haderő által elfoglalt Szingapúr kikötője volt. 1944. november 5. és 1945 márciusa között az amerikai-brit légierő összesen 11 támadást intézett Szingapúr ellen, ezek többsége a kikötő, a még a britek által kiépített kikötői létesítmények és haditengerészeti bázis és az ott horgonyzó hajók ellen irányult, bár sor került a környező vizek elaknásítására is. Miután az amerikai légi egységeket más hadszíntérre vezényelték, a brit bombázók folytatták az aknatelepítést, egészen május 24-ig. A támadás-sorozatnak vegyes eredményei voltak: bár sikerült jelentős károkat okozni a kikötői létesítményekben és a haditengerészeti bázisban, egyes támadások nem jártak eredménnyel és a kikötő közelében telepített olajtároló létesítményt sem sikerült megsemmisíteni. A szövetségesek által telepített aknazár megzavarta a Szingapúrba irányuló japán hajóforgalmat, az aknák következtében három hajó elsüllyedt, további 10 megrongálódott. A hajózási forgalom azonban nem állt le teljesen, ahogyan azt a szövetségesek remélték. A bombatámadások viszont nagyban javították Szingapúr polgári lakosságának hangulatát, mivel azt az érzést keltették, hogy a városállam hamarosan felszabadul a japán megszállás alól. Emellett a bombatámadások alig okoztak veszteségeket a polgári lakosság körében, bár néhány kikötői munkás életét vesztette. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 934295 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3192 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23143695 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • --11-05
prop-hu:eredmény
  • Mindkét oldalon veszteségek (hu)
  • Mindkét oldalon veszteségek (hu)
prop-hu:haderő
  • RAF 222. bombázó csoport (hu)
  • XX. bombázó parancsnokság (hu)
  • Japán légvédelmi tüzérség és vadászrepülőgépek (hu)

prop-hu:helyszín
  • Csendes-óceáni hadszíntér (hu)
  • Csendes-óceáni hadszíntér (hu)
prop-hu:konfliktus
  • Szingapúr bombázása (hu)
  • Szingapúr bombázása (hu)
prop-hu:kontextus
prop-hu:kép
  • Admiralty IX Floating Dry Dock March 1941.jpg (hu)

prop-hu:képfelirat
  • Japán zsákmányul esett brit úszódokk a szingapúri kikötőben. 1945-ben az amerikai légierő kétszer is támadta ezt a dokkot. (hu)

prop-hu:támadó
  • Egyesült Államok (hu)
  • Egyesült Államok (hu)
prop-hu:veszteségek
  • 4 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • Károk a kikötői létesítményekben (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Szingapúr bombázása (1944–1945) (hu)
  • Szingapúr bombázása (1944–1945) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of