| dbo:abstract
|
- A szkíta nyelvet, pontosabban a szkíta népek nyelvét – közmegegyezés szerint – az indoeurópai nyelvcsalád indoiráni ágán belül az iráni nyelvek keleti csoportjába osztják be. E csoportban csupán az oszét és a jagnobi él, a többi ide sorolt nyelvet (avesztai, baktriai, szkíta, szarmata, alán, szogd és khoraszmiai) a nyelvészek kihaltnak tekintik. Az iráni nyelvek változtak az idő múlásával, s feltételezések szerint a szkíta népek nyelve is hasonlóképpen. Ezzel kapcsolatban – a bizonyítás mellőzésével – szkíta nyelvjárásokról, illetve önálló szkíta nyelvekről is beszélnek. A szkíta népek nyelvét – összefüggő nyelvemlékek híján – töredékeiből próbálják egésszé szerkeszteni. Valójában csupán néhány tucat hitelesnek tekinthető szkíta kifejezést, illetve egy-két nyúlfarknyi, különböző jelekkel és ábécékkel rögzített – megfejtetlen vagy vitatott tartalmú – szkíta feliratot ismerünk. Az ó- és a középkor tudósítói által rögzített valamennyi szkíta kifejezés névszó, többségük személynév. (Utóbbiak nem feltétlenül mind szkíta eredetűek, hiszen a névválasztást befolyásolhatja a környezet, a divat, a vallás stb.) Jószerével semmit sem tudunk a szkíta nyelv hangzóiról – ezzel kapcsolatban egyelőre minden csak feltételezés –, és azt sem tudjuk megmondani, vajon hajlító vagy ragozó stb. volt-e a szkíták nyelve. (Lásd még: Nyelvtipológia.) Következésképpen a szóban forgó népesség, illetve nyelvük iráni mivolta szintén csak feltevés – részben igazolt tételeken alapuló vélelem –, melyet eddig még nem ellenőriztek minden oldalról. Nagyjából ugyanez vonatkozik az ellenkező érvényű megállapításokra is. Más szóval a szkíták nyelvének hovatartozását – ha ragaszkodunk a kérdés tárgyilagos értékeléséhez – egyelőre csupán találgathatjuk. (hu)
- A szkíta nyelvet, pontosabban a szkíta népek nyelvét – közmegegyezés szerint – az indoeurópai nyelvcsalád indoiráni ágán belül az iráni nyelvek keleti csoportjába osztják be. E csoportban csupán az oszét és a jagnobi él, a többi ide sorolt nyelvet (avesztai, baktriai, szkíta, szarmata, alán, szogd és khoraszmiai) a nyelvészek kihaltnak tekintik. Az iráni nyelvek változtak az idő múlásával, s feltételezések szerint a szkíta népek nyelve is hasonlóképpen. Ezzel kapcsolatban – a bizonyítás mellőzésével – szkíta nyelvjárásokról, illetve önálló szkíta nyelvekről is beszélnek. A szkíta népek nyelvét – összefüggő nyelvemlékek híján – töredékeiből próbálják egésszé szerkeszteni. Valójában csupán néhány tucat hitelesnek tekinthető szkíta kifejezést, illetve egy-két nyúlfarknyi, különböző jelekkel és ábécékkel rögzített – megfejtetlen vagy vitatott tartalmú – szkíta feliratot ismerünk. Az ó- és a középkor tudósítói által rögzített valamennyi szkíta kifejezés névszó, többségük személynév. (Utóbbiak nem feltétlenül mind szkíta eredetűek, hiszen a névválasztást befolyásolhatja a környezet, a divat, a vallás stb.) Jószerével semmit sem tudunk a szkíta nyelv hangzóiról – ezzel kapcsolatban egyelőre minden csak feltételezés –, és azt sem tudjuk megmondani, vajon hajlító vagy ragozó stb. volt-e a szkíták nyelve. (Lásd még: Nyelvtipológia.) Következésképpen a szóban forgó népesség, illetve nyelvük iráni mivolta szintén csak feltevés – részben igazolt tételeken alapuló vélelem –, melyet eddig még nem ellenőriztek minden oldalról. Nagyjából ugyanez vonatkozik az ellenkező érvényű megállapításokra is. Más szóval a szkíták nyelvének hovatartozását – ha ragaszkodunk a kérdés tárgyilagos értékeléséhez – egyelőre csupán találgathatjuk. (hu)
|
