Property Value
dbo:abstract
  • A Szlovák Nemzeti Színház (Slovenské národné divadlo) az egyik legjelentősebb kulturális intézmény Szlovákiában. Létrejöttét 1920-tól, röviddel Csehszlovákia megalakulása után számítják. Elődje a pozsonyi városi színház volt. Székhelye Pozsony. A mai úgynevezett közszolgálati színház, ami annyit tesz, hogy államilag finanszírozott, állandó színpaddal, társulattal és sokrétű repertoárral rendelkezik. Három fő elemből tevődik össze: prózai társulat, opera és balett. 2007-ben a korábban több helyen tevékenykedő társulatai átköltöztek a Nemzeti Színház új épületébe a Pribina utcába a Duna-parton. Az új épületben helyet kapott mindhárom társulatnak van saját előadóterme, illetve kísérleti stúdiót is létrehoztak. Összesen körülbelül 1700 férőhely van az intézményben. A Nemzeti Színház korábbi „régi épületét” a társulatok felváltva továbbra is használják. A színházi szezon szeptember elejétől június végéig tart, és a színházi társulatot kivéve, mely hétfőn nem tart előadásokat, minden nap várják a művészetkedvelőket. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 421043 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4409 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23858656 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Slovak National Theatre, Bratislava 03.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • A Szlovák Nemzeti Színház új épülete (hu)

prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:megnyitás
  • 1920 (xsd:integer)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Pozsony (hu)
  • Pozsony (hu)
prop-hu:weboldal
  • www.snd.sk/ (hu)
  • www.snd.sk/ (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Szlovák Nemzeti Színház (hu)
  • Szlovák Nemzeti Színház (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of