dbo:abstract
|
- Szmürnai Hermipposz, (Szmürna, ma İzmir, Törökország, i. e. III-II. század), az első alexandriai biográfus. közléséből tudjuk, hogy az alexandriai Kallimakhosz tanítványa volt. Műveiből töredékek maradtak fenn csupán. Filozófus-biográfiáin kívül a következő műveiről tudunk: A hét görög bölcsről, Íszokratészről, A törvényhozóról, Azokról, akik a filozófiától a zsarnoksághoz és a politikai hatalomgyakorláshoz pártoltak át. Életrajzokkal foglalkozó művében, a Βίοξ -ban a következő séma szerint alkotta meg hőse életrajzát: először életének kereteit határozta meg, a származását és születési dátumát. Ezt követően filológiai érdekességekről olvashatunk (pl. Periandrosz a tengerbe dobta a kicsapongókat, Theophrasztosz hordszéken közlekedett, Püthagorasz az elhunyt Kalliphón lelkével társalgott, stb.) Az érdekességek után következetek a khreiák (gesztus értékű tettek) és , majd olvashatunk a filozófus kapcsolódásáról más filozófusokhoz és iskolákhoz. Végül a halál évével és annak körülményeivel zárult az életrajz. (hu)