| dbo:abstract
|
- A szonoritáshierarchia (vagy hangzóssági hierarchia, hangzóssági skála) a beszédhangok sorrendje aszerint, hogy mennyire hangzósak, mennyire hallhatóak. (Ha például az [a] magánhangzót mondjuk ki, jóval több hangot produkálunk, mint ha a [t] zárhangot ejtjük.) A szonoritáshierarchia elsősorban a szótagszerkezet vizsgálatánál fontos: annak szabályait például, hogy milyen beszédelemek fordulhatnak elő együtt a szótag kezdetén és végén, a szonoritási értékük különbségei alapján fogalmazzák meg. Egyes nyelvekben szonoritáshierarchián alapuló hasonulási szabályok is vannak, például a finn potenciális mód (pl. -tne- → -nne-). A szonoritáshierarchiák némileg eltérnek abban, hogy mely hangokat vesznek egy csoportba. Az alábbi felosztás aránylag elterjedtnek számít (az 1-es a legalacsonyabb szonoritást jelöli): (hu)
- A szonoritáshierarchia (vagy hangzóssági hierarchia, hangzóssági skála) a beszédhangok sorrendje aszerint, hogy mennyire hangzósak, mennyire hallhatóak. (Ha például az [a] magánhangzót mondjuk ki, jóval több hangot produkálunk, mint ha a [t] zárhangot ejtjük.) A szonoritáshierarchia elsősorban a szótagszerkezet vizsgálatánál fontos: annak szabályait például, hogy milyen beszédelemek fordulhatnak elő együtt a szótag kezdetén és végén, a szonoritási értékük különbségei alapján fogalmazzák meg. Egyes nyelvekben szonoritáshierarchián alapuló hasonulási szabályok is vannak, például a finn potenciális mód (pl. -tne- → -nne-). A szonoritáshierarchiák némileg eltérnek abban, hogy mely hangokat vesznek egy csoportba. Az alábbi felosztás aránylag elterjedtnek számít (az 1-es a legalacsonyabb szonoritást jelöli): (hu)
|
