| dbo:abstract
|
- A szteganográfia a rejtett üzenetek oly módon történő létrehozásának tudománya és művészete, hogy az üzenet létezéséről csak a címzett tudjon. A kriptográfia párja, ahol az üzenet illetve a titkosított tartalom létét nem álcázzák, de a tartalmát csak megfelelő rejtjel segítségével olvashatja a fogadó. A szó görög eredetű, jelentése leplezni, rejtett üzenetet írni. A módszert már az ókorban is ismerték, Hérodotosz leírásaiban (Kr. e. 440) két példát is találunk. Az egyikben Demeratus figyelmeztetni akarta Spártát Xerxész szándékairól, ezért egy viasszal bevont tábláról lekaparta a viaszt, a fára ráírta az üzenetet, majd úgy vonta be megint viasszal, hogy az üzenet ne legyen észrevehető. Végül sikeresen eljutott az üzenet Spártába. A másik történet szerint Hisztiaiosz felkelést hirdetett a perzsák ellen, ezért az egyik megbízható rabszolgájának fejét leborotválták, rátetoválták az üzenetet, majd amikor kinőtt a haja, útjára bocsátották a küldöncöt. Johannes Trithemius Steganographia című könyve (1499-ben írta, 1606-ban adták ki) a szteganográfiáról és a kriptográfiáról szólt, bár az egyház először azt hitte, hogy a fekete mágia a mű témája, ezért 1609-ben betiltották. A három kötetből az utolsót nemrég sikerült csak megfejteni. A legismertebb módszer talán a láthatatlan tinta, amellyel egy másik szöveg sorai közé írták az üzenetet. A megfelelő eljárás alkalmazásával (pl. melegítés, vegyszerek) az írás újra láthatóvá vált. Általában egy üzenetet (plaintext) bármiben el lehet rejteni. Amiben elrejtjük, az a hordozó (cover vagy covertext). Az eredmény pedig a stegotext. A szteganográfia előnye a kriptográfiával szemben, hogy az üzenet nem hívja fel magára a figyelmet, de a kettő együttes alkalmazása biztosítja általában, hogy az üzenet titkos maradjon. (hu)
- A szteganográfia a rejtett üzenetek oly módon történő létrehozásának tudománya és művészete, hogy az üzenet létezéséről csak a címzett tudjon. A kriptográfia párja, ahol az üzenet illetve a titkosított tartalom létét nem álcázzák, de a tartalmát csak megfelelő rejtjel segítségével olvashatja a fogadó. A szó görög eredetű, jelentése leplezni, rejtett üzenetet írni. A módszert már az ókorban is ismerték, Hérodotosz leírásaiban (Kr. e. 440) két példát is találunk. Az egyikben Demeratus figyelmeztetni akarta Spártát Xerxész szándékairól, ezért egy viasszal bevont tábláról lekaparta a viaszt, a fára ráírta az üzenetet, majd úgy vonta be megint viasszal, hogy az üzenet ne legyen észrevehető. Végül sikeresen eljutott az üzenet Spártába. A másik történet szerint Hisztiaiosz felkelést hirdetett a perzsák ellen, ezért az egyik megbízható rabszolgájának fejét leborotválták, rátetoválták az üzenetet, majd amikor kinőtt a haja, útjára bocsátották a küldöncöt. Johannes Trithemius Steganographia című könyve (1499-ben írta, 1606-ban adták ki) a szteganográfiáról és a kriptográfiáról szólt, bár az egyház először azt hitte, hogy a fekete mágia a mű témája, ezért 1609-ben betiltották. A három kötetből az utolsót nemrég sikerült csak megfejteni. A legismertebb módszer talán a láthatatlan tinta, amellyel egy másik szöveg sorai közé írták az üzenetet. A megfelelő eljárás alkalmazásával (pl. melegítés, vegyszerek) az írás újra láthatóvá vált. Általában egy üzenetet (plaintext) bármiben el lehet rejteni. Amiben elrejtjük, az a hordozó (cover vagy covertext). Az eredmény pedig a stegotext. A szteganográfia előnye a kriptográfiával szemben, hogy az üzenet nem hívja fel magára a figyelmet, de a kettő együttes alkalmazása biztosítja általában, hogy az üzenet titkos maradjon. (hu)
|
