| dbo:abstract
|
- A sztoa vagy piaccsarnok az ókori görög és hellenisztikus kor városépítészeti szempontból is meghatározó, reprezentatív épülettípusa, az agora mentén épített, azt keretező oszlopsoros fedett folyosó. Egyszerűbb változataiban egyhajós , de gyakran kéthajós oszlopcsarnok volt, utóbbi esetben egy belső oszlopsor osztotta ketté a fedett teret. Alapvetően egyfajta árnyat adó sétatérként funkcionált, ahol azonban a város polgárai szabadon rendezhettek gyűléseket, a kalmárok pedig árulhatták portékáikat is. Zárt oldalán sorakoztak a kereskedők helyiségei, esetleg a különféle szobroknak helyet adó kőfülkék. Díszes, nemritkán hivalkodó kialakítása egyúttal a város rangját és gazdagságát is hivatott volt szimbolizálni. Gyakran emeletes sztoákat építettek, azaz a fedett tér fölött egy további oszlopfolyosót alakítottak ki, amelyet sétatérként használhattak a városi polgárok. Ennek egyik első példája volt II. Attalosz pergamoni király Athénban építtetett sztoája. Különösen elterjedt volt a sztoamotívum néven ismert homlokzatképző megoldás, amelynek során az egymástól architrávval vagy elválasztott sztoaszinteket más-más oszloprendekkel tagolták. A sztoa elterjedt a hellenisztikus világban, és a kis-ázsiai városokban alakították ki többhajós változatát, a királyi csarnokot (sztoa baszileiosz), amely a római bazilikákhoz is mintául szolgált. Kitioni Zénón az athéni Sztoa Poikilé épületében vezette be tanítványait filozófiai tanaiba, amelyek elnevezése éppen ezért a későbbiekben sztoa vagy sztoicizmus lett. A sztoák mintájára gyakori megoldás volt a klasszicista építészetben az épületek homlokzatánál kialakított, hosszan húzódó árkád, például a berlini Altes Museum (1830) vagy a londoni British Museum (1847) esetében. (hu)
- A sztoa vagy piaccsarnok az ókori görög és hellenisztikus kor városépítészeti szempontból is meghatározó, reprezentatív épülettípusa, az agora mentén épített, azt keretező oszlopsoros fedett folyosó. Egyszerűbb változataiban egyhajós , de gyakran kéthajós oszlopcsarnok volt, utóbbi esetben egy belső oszlopsor osztotta ketté a fedett teret. Alapvetően egyfajta árnyat adó sétatérként funkcionált, ahol azonban a város polgárai szabadon rendezhettek gyűléseket, a kalmárok pedig árulhatták portékáikat is. Zárt oldalán sorakoztak a kereskedők helyiségei, esetleg a különféle szobroknak helyet adó kőfülkék. Díszes, nemritkán hivalkodó kialakítása egyúttal a város rangját és gazdagságát is hivatott volt szimbolizálni. Gyakran emeletes sztoákat építettek, azaz a fedett tér fölött egy további oszlopfolyosót alakítottak ki, amelyet sétatérként használhattak a városi polgárok. Ennek egyik első példája volt II. Attalosz pergamoni király Athénban építtetett sztoája. Különösen elterjedt volt a sztoamotívum néven ismert homlokzatképző megoldás, amelynek során az egymástól architrávval vagy elválasztott sztoaszinteket más-más oszloprendekkel tagolták. A sztoa elterjedt a hellenisztikus világban, és a kis-ázsiai városokban alakították ki többhajós változatát, a királyi csarnokot (sztoa baszileiosz), amely a római bazilikákhoz is mintául szolgált. Kitioni Zénón az athéni Sztoa Poikilé épületében vezette be tanítványait filozófiai tanaiba, amelyek elnevezése éppen ezért a későbbiekben sztoa vagy sztoicizmus lett. A sztoák mintájára gyakori megoldás volt a klasszicista építészetben az épületek homlokzatánál kialakított, hosszan húzódó árkád, például a berlini Altes Museum (1830) vagy a londoni British Museum (1847) esetében. (hu)
|
