Property Value
dbo:abstract
  • Szung Mej-ling (:宋美齡, egyszerűsített kínai:宋美龄, pinjin:Sòng Měilíng, 1898. március 5. – 2003. október 23.) kínai politikus és festő, Csang Kaj-sek (Chiang Kai-shek) kínai generalisszimusz felesége és harminc éven át a Kínai Köztársaság first ladyje. Nyugaton főleg Madame Chiang Kai-sek néven ismert. Ő volt a legfiatalabb a három közül, akik mindegyike befolyásos kínai férfihoz ment hozzá. 10 éves korában az Amerikai Egyesült Államokba költözött, és tanult, aminek köszönhetően teljesen átvette az amerikai életstílust, és tökéletesen elsajátította az angol nyelvet. Ez a későbbiek folyamán igen nagy segítségére volt. Kínába visszatérve 1920-ban találkozott leendő férjével, Csang Kaj-sek (Chiang Kai-shek)kel, akivel 1927-ben házasodtak össze, és 48 évig éltek együtt, ám gyerekük nem született. Ezután Mej-ling (Meiling) változatos politikai pozíciókat töltött be a Kínai Köztársaság vezetésében, és már igen korán elkezdte lobbitevékenységét az Egyesült Államokban. 1937-ben az amerikai Time magazin az év emberének választotta, férjével közösen. A második kínai–japán háború idején is igyekezett minél több támogatást összegyűjteni, és 1943. február 18-án nagyszabású beszédet adott elő az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának mindkét házában. A kínai polgárháború veresége után követte férjét Tajvanra, és itt is igyekezett minél nagyobb amerikai támogatást szerezni ügyének. Jelentős részben az ő érdeme volt az, hogy az Egyesült Államok csak 1977-ben ismerte el a pekingi kommunista kormányt mint legitim Kínát. Férje halálát követően az USA-ba költözött, majd négy év múlva visszatért egy évtizedre. 1988-ban újra az Egyesült Államokba költözött, és itt élt nagyobbrészt visszavonultan egészen 105 éves korában bekövetkezett haláláig. (hu)

dbo:occupation
dbo:religion
dbo:state
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 779362 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18362 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22495662 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:foglalkozás
prop-hu:halálozásiDátum
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:halálozásiHely
  • New York, (hu)
  • New York, (hu)
prop-hu:kép
  • Soong May-ling wearing China Air Force pin.jpg (hu)

prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezés
  • first ladyje (hu)
  • first ladyje (hu)
prop-hu:név
  • (宋美齡) (hu)
  • (宋美齡) (hu)
prop-hu:párt
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:születésiDátum
  • 1898 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • Sanghaj, (hu)
  • Sanghaj, (hu)
prop-hu:terminusKezdete
  • 1948 (xsd:integer)
prop-hu:terminusVége
  • 1975 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:vallás
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • A Kínai Köztársaság (hu)
  • A Kínai Köztársaság (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Szung Mej-ling (hu)
  • Szung Mej-ling (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • first ladyje (hu)
  • (宋美齡) (hu)
  • first ladyje (hu)
  • (宋美齡) (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of