Property Value
dbo:abstract
  • Szung Taj Cung (939. november 20. – 997. május 8.) kínai császár 976-tól haláláig, ő szilárdította meg a Szung-dinasztia uralmát. fivéreként született. Bátyja halála után – vélhetően annak akaratával szemben – került a trónra (Taj Cu gyermeke még kiskorú volt). Ezt az is megerősíti, hogy a korábban szelíd emberként ismert Taj Cung kegyetlenségével hamarosan az öngyilkosságba kergette saját öccsét és unokaöccsét. 979-ben elfoglalta Dél-Kína két megmaradt független királyságát, így a még 300 évig létező Szung Birodalom már ekkorra nagyarészt elérte legnagyobb területi kiterjedését. Külpolitikájában már kevésbé volt sikeres a császár: amikor megpróbálta visszafoglalni a Peking és a kínai nagy fal közti területet az ottani Liao államot megalapító kitajoktól, súlyos vereséget szenvedett. Taj Cung nagyobb hatalmat összpontosított a kezében elődeinél: megtartotta a Tang-dinasztia közigazgatási rendszerét, de a birodalmat 15 új tartományra osztotta új kormányzókkal az élükön. Kibővítette a hivatalnoki vizsgarendszert, cselekedeteivel pedig uralma végére megszilárdította a Szungok uralmát, előkészítve az utódai alatt elkövetkező nagy gazdasági, művészeti fellendülést. Taj Cung 21 évnyi uralom után 57 éves korában hunyt el. A trónon fia, Csen Cung követte. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1272320 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2653 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22476626 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:megnevezés
  • Kína császára (hu)
  • Kína császára (hu)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 976 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 997 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 976 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Szung Taj-cung kínai császár (hu)
  • Szung Taj-cung kínai császár (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Kína császára (hu)
  • Kína császára (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előző of
is foaf:primaryTopic of