Property Value
dbo:abstract
  • Szuzuki Tosio (鈴木 敏夫; Hepburn: Suzuki Toshio; Nagoja, 1948. augusztus 19. –) japán filmproducer, Mijazaki Hajao régi kollégája, a Studio Ghibli korábbi elnöke. Szuzuki Japán egyik legsikeresebb producereként ismert a hatalmas bevételeket hozó Ghibli-animefilmek nyomán. Mijazaki így nyilatkozott róla: „Ha nem lenne Szuzuki úr, Studio Ghibli sem lett volna.” Szuzuki a kezdte pályafutását, nem sokkal lediplomázása után került a vállalathoz. Az magazinon dolgozott, majd az szerkesztője lett 1978-ban. Itt találkozott Mijazaki Hajaóval, a című manga megalkotójával. Ő győzte meg később Mijazakit, hogy készítse el a manga filmadaptációját, majd a film után segített a Studio Ghibli megalapításában. Rész vett a Totoro – A varázserdő titka és a Szentjánosbogarak sírja gyártásában, miután 1991-ben hivatalosan is csatlakozott a stúdióhoz mint producer. 2005-től kezdve a stúdió elnöke volt egészen 2008-as visszalépéséig. Azóta a vállalat vezérigazgatója. A diplomázott irodalomból. (hu)

dbo:citizenship
dbo:occupation
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 956792 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5791 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21963313 (xsd:integer)
prop-hu:házastárs
  • házas, lánya Mamiko (hu)
  • házas, lánya Mamiko (hu)
prop-hu:kép
  • Toshio Suzuki, Howl's Moving Castle premiere.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Szuzuki Tosio A vándorló palota bemutatóján 2004-ben (hu)

prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:nemzetiség
prop-hu:név
  • Szuzuki Tosio (hu)
  • Szuzuki Tosio (hu)
prop-hu:szakma
  • producer, stúdióvezető (hu)
  • producer, stúdióvezető (hu)
prop-hu:születésiHely
  • Nagoja, Aicsi prefektúra, (hu)
  • Nagoja, Aicsi prefektúra, (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Szuzuki Tosio (producer) (hu)
  • Szuzuki Tosio (producer) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:foundedBy of
is dbo:leader of
is dbo:producer of
is prop-hu:producer of
is foaf:primaryTopic of