Property Value
dbo:abstract
  • Paramahamzsa Szvámi Nirandzsanananda Szaraszvati bal jógi, vagyis jóginak született 1960-ban , Madhja Prades indiai államban. Képzését négyéves korában kezdte a iskolában, mely a bihári jóga tradíciójának egyik központja, majd hat évvel később gurujától, Szvámi Szatjánanda Szaraszvatitól beavatást kapott a tradícióba. 1971-ben nyugati utazása során jógaközpontokat és ásramokat alapított Európában, Ausztráliában, Észak- és Dél-Amerikában. 1983-ban visszahívták Indiába, és kinevezték a nagyhírű Bihar School of Yoga elnökévé. Azóta ő irányítja a Bihar School of Yoga, a (szociális és jótékonysági intézmény), a és a fejlesztését. 1993-ban Szvámi Szatjánanda utódjául szentelték fel, és a következő évben megalapította a , ami a világ első, államilag elismert jógaegyeteme a Haladó Jógatudományok számára. A jóga minden területének egyik legfőbb, elismert szaktekintélyeként ismerik és tisztelik.[forrás?] Ennek fényében irányít és kezdeményez tudományos kutatásokat a jógatechnikák ismert hatásainak igazolására abból a célból, hogy az olyan betegségek és kiegyensúlyozatlanságok széles skáláját kezeljék és enyhítsék a gyakorlatban, mint az alkoholizmus és a szenvedélybetegségek, ízületi gyulladás, asztma, szívérrendszeri- és emésztési rendellenességek, depresszió, HIV-pozitivitás és rák. Előmozdítja a Szatjánanda-jóga tanítását a társadalom számos területén, a kórházakban, börtönökben, rehabilitációs központokban, az üzleti életben, iskolákban és főiskolákon. Több mint 20 könyv szerzője a jóga, Tantra és az Upanisadok témájában.[forrás?] (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 542967 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1880 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22493578 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Szvámi Nirandzsanananda Szaraszvati (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of