Property Value
dbo:abstract
  • A Szádvárért Baráti Kör önkéntesekből álló civil szervezet, melyet egy internetes fórumon szerveződő csoport hozott létre azzal a céllal, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szögligettől északra emelkedő Szádvár romjait megóvják, a szinte elfeledett és századok óta pusztuló középkori várat és a környező térséget népszerűsítsék. A tagok és a hozzájuk csatlakozó önkéntesek évente többször találkoznak, hogy a vár területét megtisztítsák a növényzettől, a szétszórtan heverő építőköveket összegyűjtsék és bejárhatóvá tegyék az erősség teljes területét az oda látogatók számára. Hosszútávú célja, hogy ligetes romkert kialakításával minél közérthetőbben bemutathatóvá tegye a mai Magyarország legnagyobb területű hegyi várának megmaradt romjait. Az egyesület önkéntesek bevonásával segíti a vár régészeti kutatását, feltárását, illetve a leletek bemutatását. Ezen felül hazai és nemzetközi adományok és pályázati források bevonásával állagmegóvási munkákat végez a vár állapotának fenntartására, lehetőség szerinti javítására. Kiadványokon és online felületeken keresztül támogatja és katalizálja a vár történetével kapcsolatos tudományos, kutatási és művészeti tevékenységet. Az egyesület szoros kapcsolatot tart fenn több intézménnyel és szakmai szervezettel, elsősorban Szögliget Önkormányzatával, a miskolci Herman Ottó Múzeummal, az Aggteleki Nemzeti Parkkal, az Északerdő Zrt. -vel és számos civil egyesülettel. Határon átnyúló kezdeményezésként a Szlovákia területén álló tornai vár megmentéséért tevékenykedő egyesülettel, a Castrum Thorna Polgári Társulással is együttműködik. A közhasznú szervezet munkáját több díjjal ismerték el. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1631232 (xsd:integer)
dbo:wikiPageInterLanguageLink
dbo:wikiPageLength
  • 17610 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23347037 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Szádvárért Baráti Kör (hu)
  • Szádvárért Baráti Kör (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of