Property Value
dbo:abstract
  • A számítástudomány (computing science) és a számítógép-tudomány (computer science) egymáshoz nagyon közeli, egymást majdnem teljesen átfedő és szorosan összefüggő területeket ölel fel, ezért tárgyalásuk csak együttesen értelmezhető. Mindkét tudományág lényege, hogy az információkezelést és -feldolgozást állítja vizsgálata fókuszába elméleti és gyakorlati megközelítésben. Kialakulása az 1940-es években kezdődött, nemcsak időben egybeesve, de szoros kapcsolatban is az első elektronikus számítógépek tervezésével. A számítástudomány nem azonos sem az informatikával, sem a számítástechnikával (főleg ha a szilíciumcsipek gyártásának technikáját is ideértjük), sem pedig az információelmélettel, bár vannak kisebb-nagyobb átfedések. A számítástudománynak nem feladata konkrét szoftverek fejlesztése, bár foglalkozik azzal, miképp lehet a szoftverek hatékony tervezését segíteni, és ennek milyen elméleti alapjai vannak. Nem feladata konkrét információfeldolgozó gépek tervezése, bár szintén foglalkozik azzal, hogyan lehet ezek hatékonyságát elméleti szinten növelni; végképp nem feladata pedig ezek megépítése, bár a tudományág úttörői, mint Alan Turing vagy Neumann János, munkatársként részt vettek a számítógépek korai modelljeinek építésében, kialakításában is (elméleti munkásságukkal szoros kapcsolatban). (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1932 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 14064 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23552884 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Számítástudomány (hu)
  • Számítástudomány (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:mainInterest of
is dbo:occupation of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:kategória of
is foaf:primaryTopic of