Property Value
dbo:abstract
  • Szín-sum-lisir (uralkodott Kr. e. 623?) az Újasszír Birodalom egyik utolsó uralkodója – vagy csak trónkövetelője – volt. Az Assur-bán-apli halálát követő zűrzavaros időszakban a leletek tanúsága szerint rövid ideig lépett fel Assur-etelli-iláni és/vagy Szín-sar-iskun ellenfeleként. Sajnálatos módon az események fő forrásául szolgáló ez a része rendkívül töredékes, ezért az említett három uralkodó uralkodásának eseményeit nehéz rekonstruálni. A ránk maradt dokumentumokból úgy tűnik, hogy az ismeretlen háttérből érkező Szín-sum-lisir magánhadseregével biztosította Assur-etelli-iláni trónra kerülését, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy vagy hadvezéri, vagy helytartói minőségben szolgálta addig királyát. Érdemeiért a fiatal uralkodó gazdag jutalomban részesítette birtokok és adómentesség formájában. A Babiloni krónika közlése szerint Kr. e. 623-ban elszakadt Asszíriától, majd ezután valaki bevonult Nippurba, ahol elismerték királynak. Később egy 100 napig uralkodó lázadó királyról is szó esik. Mivel ebből az időszakból származnak a Szín-sum-lisirt királyként említő leletek, elképzelhető, hogy mindhárom utalás rá vonatkozik. Teljes bizonyossággal azonban nem állíthatjuk ezt (főleg a déri lázadást nem bizonyíthatjuk rá), hiszen a térségben tevékenykedett hadvezérként Szín-sar-iskun, aki pedig szintén részt vett a trónviszályban, amelyből ő került ki győztesen. Szín-sum-lisir további sorsa ismeretlen. Feltehetően tőle foglalta el egy bizonyos Itti-ili Nippurt Assur-etelli-iláni számára, akinek ekkortájt látjuk utolsó datált említését korabeli dokumentumon. Szín-sum-lisir szereplése a történelemben igazi kuriózum, mivel ő volt az egyetlen , aki trónkövetelőként lépett fel Asszíria földjén. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 77702 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2431 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 14098238 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:következő
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 623 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Szín-sum-lisir (hu)
  • Szín-sum-lisir (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of