Property Value
dbo:abstract
  • A Színe-java a P. Mobil 1999-es válogatáslemeze, melyen a zenekar történetének legkedveltebb számai kerültek újrafelvételre, az akkori felállás által feljátszva. A lemez alcíme a "Színe...", a tervek szerint ugyanis ez egy kétlemezes válogatásalbum lenne, a második rész, a "Java" folyamatosan előkészületben van, de a mai napig nem készült még el. Azon a tervek szerint a Honfoglalás rockverziója és a komolyabb hangvételű dalok szerepelnének. Az újrafelvételnél fontos szempont volt, hogy az új felállás billentyű nélküli hangzása tükröződjön a dalokon. A lemezre került dalokat a zenekar közösen döntötte el. Érdekesség, hogy némelyik dalban Vikidál Gyula is énekelt, ez az anyag volt a zenekarral az utolsó közös produkciója, ezt követően romlott meg végérvényesen a viszonya Schuster Lóránttal. Három számban Schuster Lóránt is énekel, a legjellegzetesebb köztük a Varjúdal, amelyen elejétől a végéig ő szerepel. (hu)

dbo:artist
dbo:previousWork
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • Színe-java (hu)
  • Színe-java (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1342658 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2141 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22852905 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Színe-java (hu)
  • Színe-java (hu)
prop-hu:előadó
  • P. Mobil (hu)
  • P. Mobil (hu)
prop-hu:előző
prop-hu:ez
  • Színe-java (hu)
  • Színe-java (hu)
prop-hu:hossz
  • 58 (xsd:integer)
prop-hu:háttér
  • Lightblue (hu)
  • Lightblue (hu)
prop-hu:kiadó
  • MEGA (hu)
  • MEGA (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:megjelent
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:stílus
  • Rock (hu)
  • Rock (hu)
prop-hu:típus
  • CD, kazetta (hu)
  • CD, kazetta (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Színe-java (hu)
  • Színe-java (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of