| dbo:abstract
|
- A hangtanban a szótag a szó vagy a beszéd egy beszédhangból vagy beszédhangok sorozatából álló alapvető kiejtési egysége, melyet intuitív módon azonosítanak a beszélők, és nincs egységes nyelvészeti meghatározása. Fonetikai szempontból létezik legalább két próbálkozás a szótag minden nyelvre érvényes meghatározására. Az egyik az artikulációs erőkifejtés oldaláról való meghatározás, mely abból indul ki, hogy a kilégzés impulzusokban történik. Ennek alapján (1892–1950) pszichológus szerint egy szótag a kilégzett levegő nyomásának egyik hirtelen megnövekedésének felelne meg. Ezt mások úgy fejezik ki, hogy a szótag egyetlen kilégzéssel együtt ejtett beszédhangok csoportja, vagy úgy, hogy egyetlen hangkibocsátással kiejtett szórész, a legkisebb olyan beszédszegmens, amelyen, amennyiben hangsúlyos, egyetlen hangsúly lehet. Ezt sok esetben könnyen lehet érezni és mérni, főleg a nyomatékos beszédben, de nehezen például egy olyan szóban, mint az angol going ’menés, menő’, mely két szótagú, de szokásosan egyetlen erőkifejtéssel ejtett. Szintén fonetikai szempontból, de a hallás oldaláról, arra alapozzák a szótag meghatározását, hogy beszédhangok sorozatában egyesek nagyobb hangzósságúak, mint mások. Az előbbiek hangzóssági maximumokat („csúcsokat”) képeznek, az utóbbiak pedig hangzóssági minimumokat („völgyeket”), és mindegyik csúcs egy szótagnak felel meg. Mint az előbbi megközelítés, ez sem ad világos választ arra, hogyan lehet azonosítani a szótagok közötti határt. Fonológiai szempontból is próbálják meghatározni a szótagot, arra öszpontosítva, hogy egy adott nyelvben hogyan kombinálódnak a beszédhangok ahhoz, hogy tipikus szegmenseket alkossanak. (hu)
- A hangtanban a szótag a szó vagy a beszéd egy beszédhangból vagy beszédhangok sorozatából álló alapvető kiejtési egysége, melyet intuitív módon azonosítanak a beszélők, és nincs egységes nyelvészeti meghatározása. Fonetikai szempontból létezik legalább két próbálkozás a szótag minden nyelvre érvényes meghatározására. Az egyik az artikulációs erőkifejtés oldaláról való meghatározás, mely abból indul ki, hogy a kilégzés impulzusokban történik. Ennek alapján (1892–1950) pszichológus szerint egy szótag a kilégzett levegő nyomásának egyik hirtelen megnövekedésének felelne meg. Ezt mások úgy fejezik ki, hogy a szótag egyetlen kilégzéssel együtt ejtett beszédhangok csoportja, vagy úgy, hogy egyetlen hangkibocsátással kiejtett szórész, a legkisebb olyan beszédszegmens, amelyen, amennyiben hangsúlyos, egyetlen hangsúly lehet. Ezt sok esetben könnyen lehet érezni és mérni, főleg a nyomatékos beszédben, de nehezen például egy olyan szóban, mint az angol going ’menés, menő’, mely két szótagú, de szokásosan egyetlen erőkifejtéssel ejtett. Szintén fonetikai szempontból, de a hallás oldaláról, arra alapozzák a szótag meghatározását, hogy beszédhangok sorozatában egyesek nagyobb hangzósságúak, mint mások. Az előbbiek hangzóssági maximumokat („csúcsokat”) képeznek, az utóbbiak pedig hangzóssági minimumokat („völgyeket”), és mindegyik csúcs egy szótagnak felel meg. Mint az előbbi megközelítés, ez sem ad világos választ arra, hogyan lehet azonosítani a szótagok közötti határt. Fonológiai szempontból is próbálják meghatározni a szótagot, arra öszpontosítva, hogy egy adott nyelvben hogyan kombinálódnak a beszédhangok ahhoz, hogy tipikus szegmenseket alkossanak. (hu)
|
