| dbo:abstract
|
- A szüsztéma teleion (görög ’teljes rendszer’) az ókori görög zeneelmélet hangrendszere. Két oktáv hangterjedelmet fog át úgy, hogy négy azonos felépítésű, ereszkedő diatonikus tetrachordot és egy „hozzákapcsolt hangot”, proszlambanomenoszt foglal magában. A tetrachordokat párosával szünaphé, közös hang kapcsolja össze, az így létrejövő egységeket diazeuxisz, azaz egy egész hangköz választja el egymástól illetve a proszlambanomenosztól. Ez a „változatlan rendszer”, a szüsztéma ametabolon. A „változó rendszer”, a szüsztéma metabolon úgy jön létre, hogy a szüsztéma ametabolon kiegészül egy tetrachordon szünémmenónnal, azaz egy ötödik hasonló felépítésű tetrachorddal, amely – mint a neve is mutatja – diazeuxisz helyett szünaphéval kapcsolódik a középhanghoz, a meszéhez. Ez a tetrachord az eredeti rendszer tetrachordon diezeugmenónja egy hanggal mélyebbre transzponálva (e' – d'– c' – h helyett d' – c' – b – a), aminek a félhang hangköze így a meszé fölé kerül. A hangrendszer harmóniái – vagyis a különböző oktávtípusok, hangfajok – abban különböznek egymástól, hogy a diatonikus tetrachordokon belül hol helyezkedik el a félhang. A dór hangfaj esetén a félhang legalul van (felülről lefelé haladva: egész hang – egész hang – félhang), a fríg esetén középen (egész hang – félhang – egész hang), a líd esetén felül (félhang – egész hang – egész hang). A mellékhangfajok – a hüpodór, hüpofríg, hüpolíd stb. a főhangfajokból származtathatóak. A „hüpo” (’lent’) előtag magyarázata, hogy az alaphangfaj „felső” (mélyebb) tetrachordja itt „lefelé” (magasabbra) helyeződik át (figyelembe veendő, hogy a görögök a mai szokással ellentétben felülről lefelé építették fel hangsoraikat). A hangfajokat kétféleképpen ábrázolhatjuk. Egyik lehetőség, hogy mindegyiket a törzshangok sorozatának egy-egy oktávnyi kivágataként értelmezzük, pl. dór: e' – e, mixolíd: h – H stb. A másik, hogy a hangokat egy rögzített oktáv keretébe illesztjük, és ezen belül módosítjuk őket az adott hangfaj sajátosságainak megfelelően, pl. az e' – e keretben a fríg: e' – d' – cisz' – h – a – g – fisz – e. Ez utóbbi módszer a lírajátékkal függ össze, ahol a húrokat a szükséges harmóniának megfelelően az adott oktávkereten belül hangolták be. A szüsztéma teleion legkorábbi leírása Eukleidésztől maradt fenn, a legteljesebb pedig Ptolemaiosztól. A középkori zene a hét oktávfajtából vezette le a , amelyekből a mai nyugati hangrendszer kifejlődött. (hu)
- A szüsztéma teleion (görög ’teljes rendszer’) az ókori görög zeneelmélet hangrendszere. Két oktáv hangterjedelmet fog át úgy, hogy négy azonos felépítésű, ereszkedő diatonikus tetrachordot és egy „hozzákapcsolt hangot”, proszlambanomenoszt foglal magában. A tetrachordokat párosával szünaphé, közös hang kapcsolja össze, az így létrejövő egységeket diazeuxisz, azaz egy egész hangköz választja el egymástól illetve a proszlambanomenosztól. Ez a „változatlan rendszer”, a szüsztéma ametabolon. A „változó rendszer”, a szüsztéma metabolon úgy jön létre, hogy a szüsztéma ametabolon kiegészül egy tetrachordon szünémmenónnal, azaz egy ötödik hasonló felépítésű tetrachorddal, amely – mint a neve is mutatja – diazeuxisz helyett szünaphéval kapcsolódik a középhanghoz, a meszéhez. Ez a tetrachord az eredeti rendszer tetrachordon diezeugmenónja egy hanggal mélyebbre transzponálva (e' – d'– c' – h helyett d' – c' – b – a), aminek a félhang hangköze így a meszé fölé kerül. A hangrendszer harmóniái – vagyis a különböző oktávtípusok, hangfajok – abban különböznek egymástól, hogy a diatonikus tetrachordokon belül hol helyezkedik el a félhang. A dór hangfaj esetén a félhang legalul van (felülről lefelé haladva: egész hang – egész hang – félhang), a fríg esetén középen (egész hang – félhang – egész hang), a líd esetén felül (félhang – egész hang – egész hang). A mellékhangfajok – a hüpodór, hüpofríg, hüpolíd stb. a főhangfajokból származtathatóak. A „hüpo” (’lent’) előtag magyarázata, hogy az alaphangfaj „felső” (mélyebb) tetrachordja itt „lefelé” (magasabbra) helyeződik át (figyelembe veendő, hogy a görögök a mai szokással ellentétben felülről lefelé építették fel hangsoraikat). A hangfajokat kétféleképpen ábrázolhatjuk. Egyik lehetőség, hogy mindegyiket a törzshangok sorozatának egy-egy oktávnyi kivágataként értelmezzük, pl. dór: e' – e, mixolíd: h – H stb. A másik, hogy a hangokat egy rögzített oktáv keretébe illesztjük, és ezen belül módosítjuk őket az adott hangfaj sajátosságainak megfelelően, pl. az e' – e keretben a fríg: e' – d' – cisz' – h – a – g – fisz – e. Ez utóbbi módszer a lírajátékkal függ össze, ahol a húrokat a szükséges harmóniának megfelelően az adott oktávkereten belül hangolták be. A szüsztéma teleion legkorábbi leírása Eukleidésztől maradt fenn, a legteljesebb pedig Ptolemaiosztól. A középkori zene a hét oktávfajtából vezette le a , amelyekből a mai nyugati hangrendszer kifejlődött. (hu)
|
