| dbo:abstract
|
- A Sátáni versek Salman Rushdie 1988-ban megjelent regénye, melyet részben Mohamed próféta élete inspirált. Azonnal széles körű tiltakozást váltott ki, mert a muszlim közösség istenkáromlásnak minősítette egyes részeit. India volt az első ország, amelyik betiltotta a könyvet. Ruholláh Homeini ajatollah, Irán vallási vezetője kiközösítette és halálra ítélte az írót. 1989. február 14-én az iráni rádióban a következőt fatvát hirdette ki: „Értesítem a büszke muszlimokat, hogy a Sátáni versek szerzőjét és mindenkit, aki részt vett a könyv kiadásában, bár ismerte a tartalmát, mivel a könyv az iszlám, a Próféta és a Korán ellen való, halálra ítélem." A regény címe utalás egy hagyományra, amelyről Mohamed legkorábbi megmaradt életrajzában is olvashatunk. A hagyomány szerint Mohamed, mozgalmának kezdetén, közeledni akart a még politeista mekkai oligarchiához, és jelenlétükben recitálta az 53. szúrát, ám a 19-20. verseknél („Mit gondoltok al-Látról és al-'Uzzáról, és a másikról: a harmadik Manátról?”) a „sátán a nyelvére tette” a következő verset: „Ezek magasságos hattyúk, közbenjárásukban reménykedni lehet”. Ez a politikailag hasznos kiegészítés azonban ellentétes az iszlám szigorú monoteizmusával, ezért a későbbiekben Mohamed eltörölte, és helyette a Koránban már az egyistenhit mellett érvel: „Ezek nevek csupán...” Ezeket a kimaradt verseket nevezik „sátáni verseknek”. A történetet a muszlimok többsége nyugtalanítónak találja és nem fogadja el, azzal az indokkal, hogy csak egy mítosz. Sok muszlim tanító arra hivatkozva utasítja el, hogy történelmileg valószínűtlen és gyengén dokumentált. A könyv kilenc fejezetből áll, melyek közül egyik-másik további alfejezetekre bomlik, ezeket Rushdie már nem nevezte el, egyszerű számokkal történik megkülönböztetésük. A szövegben számos Korán-idézet szerepel és egy Daniel Defoe-idézettel nyit. (hu)
- A Sátáni versek Salman Rushdie 1988-ban megjelent regénye, melyet részben Mohamed próféta élete inspirált. Azonnal széles körű tiltakozást váltott ki, mert a muszlim közösség istenkáromlásnak minősítette egyes részeit. India volt az első ország, amelyik betiltotta a könyvet. Ruholláh Homeini ajatollah, Irán vallási vezetője kiközösítette és halálra ítélte az írót. 1989. február 14-én az iráni rádióban a következőt fatvát hirdette ki: „Értesítem a büszke muszlimokat, hogy a Sátáni versek szerzőjét és mindenkit, aki részt vett a könyv kiadásában, bár ismerte a tartalmát, mivel a könyv az iszlám, a Próféta és a Korán ellen való, halálra ítélem." A regény címe utalás egy hagyományra, amelyről Mohamed legkorábbi megmaradt életrajzában is olvashatunk. A hagyomány szerint Mohamed, mozgalmának kezdetén, közeledni akart a még politeista mekkai oligarchiához, és jelenlétükben recitálta az 53. szúrát, ám a 19-20. verseknél („Mit gondoltok al-Látról és al-'Uzzáról, és a másikról: a harmadik Manátról?”) a „sátán a nyelvére tette” a következő verset: „Ezek magasságos hattyúk, közbenjárásukban reménykedni lehet”. Ez a politikailag hasznos kiegészítés azonban ellentétes az iszlám szigorú monoteizmusával, ezért a későbbiekben Mohamed eltörölte, és helyette a Koránban már az egyistenhit mellett érvel: „Ezek nevek csupán...” Ezeket a kimaradt verseket nevezik „sátáni verseknek”. A történetet a muszlimok többsége nyugtalanítónak találja és nem fogadja el, azzal az indokkal, hogy csak egy mítosz. Sok muszlim tanító arra hivatkozva utasítja el, hogy történelmileg valószínűtlen és gyengén dokumentált. A könyv kilenc fejezetből áll, melyek közül egyik-másik további alfejezetekre bomlik, ezeket Rushdie már nem nevezte el, egyszerű számokkal történik megkülönböztetésük. A szövegben számos Korán-idézet szerepel és egy Daniel Defoe-idézettel nyit. (hu)
|
