| dbo:abstract
|
- A sóhivatal a só kitermelésével és a só (a só állami monopóliumából származó adóbevétellel) kapcsolatos ügyeket intéző volt. Az adót erre kijelölt tisztviselők szedték be, ők voltak a sótisztek. Számos sóhivatal működött Ausztria területén, főleg a sóbányák környékén, illetve Bécsben és Linzben. A bécsi sóhivatal 1500-tól 1824-ig működött a legrégibb templom, a szomszédságában. Ma a szó főként átvitt értelemben használatos: elintéz(het)etlen ügyekkel kapcsolatban emlegetett, nem létező hivatal. A feleslegesen bürokratikus hivatalokra, azok részeire utaló pejoratív értelmű kifejezés. A sóhivatal (Salzamt) kifejezés az osztrák-német nyelvhasználatban is él, az elintézhetetlen ügyek hivatalait nevezik így.[forrás?] A kitermelt erdélyi sót három útvonalon szállították nyugat felé: két vízi úton a Sóvidékről a Maroson Szegedig, a máramarosi bányákból a Tiszán Tokajig és a szalacsi sóúton Szolnokig. A Gellért-legendából ismerjük, hogy Szent István korában, már királyi emberek őrködtek a Maroson leúsztatott kősó fölött, melynek elosztása Szegedről történt meg. Az aranybulla rendelkezése szerint az ország belsejében csak Szalacson és Szegeden, valamint a határokon tarthattak fenn királyi sólerakatokat. A sóregálét (államkincstárt illető sókereskedelemből származó jövedelem) csak a 15. században iktatták törvénybe, amikor az 1492. évi 32. t. c. kihirdette, hogy minden sóbánya a király tulajdona. A kitermelt sót részben vízi utakon részben tengelyen szállították. A bányászásnál is ennek megfelelően alakították a tömböket. A „kocsisó” 9,52 kg, a „hajósó” kisebb súlyú volt és 3,06 vagy 5,56 kg-ot jelentett. Dés, Kolozs, Szék, Torda a sóbányáinak köszönhette városi rangra jutását és gyors fejlődését. A máramarosi öt koronaváros: Huszt, Visk, Hosszúmező, Máramarossziget és Técső szintén a sónak köszönhette fejlődését, mert ezekben a városokban telepedtek le a sóbányászok. A Magyar Királyság törvényeiben sok adat van arra, hogy a török és görög és még perzsa kereskedők is a Tiszán egészen Szegedig hajóztak, és nagy mennyiségben szállították el az ott vásárolt sót. (hu)
- A sóhivatal a só kitermelésével és a só (a só állami monopóliumából származó adóbevétellel) kapcsolatos ügyeket intéző volt. Az adót erre kijelölt tisztviselők szedték be, ők voltak a sótisztek. Számos sóhivatal működött Ausztria területén, főleg a sóbányák környékén, illetve Bécsben és Linzben. A bécsi sóhivatal 1500-tól 1824-ig működött a legrégibb templom, a szomszédságában. Ma a szó főként átvitt értelemben használatos: elintéz(het)etlen ügyekkel kapcsolatban emlegetett, nem létező hivatal. A feleslegesen bürokratikus hivatalokra, azok részeire utaló pejoratív értelmű kifejezés. A sóhivatal (Salzamt) kifejezés az osztrák-német nyelvhasználatban is él, az elintézhetetlen ügyek hivatalait nevezik így.[forrás?] A kitermelt erdélyi sót három útvonalon szállították nyugat felé: két vízi úton a Sóvidékről a Maroson Szegedig, a máramarosi bányákból a Tiszán Tokajig és a szalacsi sóúton Szolnokig. A Gellért-legendából ismerjük, hogy Szent István korában, már királyi emberek őrködtek a Maroson leúsztatott kősó fölött, melynek elosztása Szegedről történt meg. Az aranybulla rendelkezése szerint az ország belsejében csak Szalacson és Szegeden, valamint a határokon tarthattak fenn királyi sólerakatokat. A sóregálét (államkincstárt illető sókereskedelemből származó jövedelem) csak a 15. században iktatták törvénybe, amikor az 1492. évi 32. t. c. kihirdette, hogy minden sóbánya a király tulajdona. A kitermelt sót részben vízi utakon részben tengelyen szállították. A bányászásnál is ennek megfelelően alakították a tömböket. A „kocsisó” 9,52 kg, a „hajósó” kisebb súlyú volt és 3,06 vagy 5,56 kg-ot jelentett. Dés, Kolozs, Szék, Torda a sóbányáinak köszönhette városi rangra jutását és gyors fejlődését. A máramarosi öt koronaváros: Huszt, Visk, Hosszúmező, Máramarossziget és Técső szintén a sónak köszönhette fejlődését, mert ezekben a városokban telepedtek le a sóbányászok. A Magyar Királyság törvényeiben sok adat van arra, hogy a török és görög és még perzsa kereskedők is a Tiszán egészen Szegedig hajóztak, és nagy mennyiségben szállították el az ott vásárolt sót. (hu)
|
