Property Value
dbo:abstract
  • A Sólyom Hungarian Airways egy magyar légitársaság terve volt, mely 2013-ban jelent meg. Az azt üzemeltetni kívánó Sólyom Hungarian Airways Kft. tisztázatlan eredetű, illetve hiányos pénzügyi háttere miatt viszont sosem kapott hatósági működési engedélyt, ezért a cég soha sem működött légitársaságként és nem rendelkezett légijármű üzemeltetésére szóló engedéllyel sem. Az egyetlen, Budapestet is megjárt működőképes repülőgépük is szétbontásra került 2018-ban. Az üzemeltető Sólyom Hungarian Airways Kft. bejegyzése 2013. június 13-án történt meg, sajtónyilvánosságot elsőként 2013. július 6-án egy Magyar Nemzetben megjelenő tudósításban kapott.A társaság működését hat darab Boeing 737–500-as típusú keskenytörzsű repülőgéppel kívánta megkezdeni, melyek a teljes szervizelés után érkeztek volna Magyarországra. Az első, Álmos vezér névre keresztelt bérelt gépük 2013. augusztus 18-án szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren. Az IHO, internetes újság információi szerint tizenhat, a Sólyom Hungarian Airways-hez köthető leányvállalatot alapítottak meg, melyek többek között a légitársaság különböző munkafolyamatainak kiszolgálására, élelmiszer-kereskedelemre, magasépítési munkákra, valamint utazásszervezésre lettek volna hivatottak. 2013. október 10-én a cég közölte dolgozóival, hogy a befektetővel folytatott tárgyalások megakadása miatt fizetésképtelenné vált, és a szeptemberi fizetéseket sem képes folyósítani. Egyes vélemények szerint a felvázolt terveknek nem volt realitásuk, más vélemények szerint pedig valójában nem is légitársaság alapítása, hanem egy céges adatbázis kiépítése volt a valódi cél. 2014. március elejére a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál folyó engedélyeztetési eljárás utolsó fázisba került a légitársaság. A társaság már a Boeing repülőgépgyártól megvásárolta az ilyenkor szokásos műszaki dokumentációkat is. Az év végére viszont megint jelentős anyagi nehézségekről érkeztek hírek, melyek kétségessé tették, hogy a cég valaha képes lesz utazások lebonyolítására. Az utolsó hírek 2015-ben érkeztek a cégről, melyek engedélyek hiányáról és veszteségekről szóltak, azóta pedig semmilyen előrelépés nem történt. (hu)

dbo:foundingYear
  • 2013-01-01 (xsd:gYear)
dbo:hometown
dbo:leader
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1033914 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 25231 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23802428 (xsd:integer)
prop-hu:alapítás
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:honlap
  • www.solyomairways.com (hu)
  • www.solyomairways.com (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Sólyom Hungarian Airways logója (hu)

prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:logo
  • Sólyom Hungarian Airways logó.jpeg (hu)

prop-hu:név
  • Sólyom Hungarian Airways (hu)
  • Sólyom Hungarian Airways (hu)
prop-hu:székhely
  • , Budapest (hu)
  • , Budapest (hu)
prop-hu:vezetők
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Sólyom Hungarian Airways (hu)
  • Sólyom Hungarian Airways (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Sólyom Hungarian Airways (hu)
  • Sólyom Hungarian Airways (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of