| dbo:abstract
|
- A talajfolyósodás (idegen szóval szoliflukció) elsősorban földrengések során előforduló jelenség, amelynek során a vízzel telített talaj hirtelen szilárd halmazállapotból folyós halmazállapotúvá válik. A talajfolyósodás jelensége elsősorban laza szemcsés vagy közepesen kötött, rossz vízelvezetésű talajokat érint, mint pl. homok, üledékes homok vagy vízzáró talajréteget tartalmazó homok és kavics. Erős rázkódás vagy a földrengéseket kísérő hatására a talaj tömörödni kezd, a szemcsék közötti hézagok térfogata lecsökken. Ha ezek a pórusok korábban vízzel voltak telítve, akkor a pórusvíz nyomása megnő. Amennyiben ez a terhelés rövid időn belül többször is előfordult, tipikusan egy földrengés során, akkor a pórusvíz nyomása elérheti a felette lévő talajrétegek nyomását és a talaj úgy kezd viselkedni, mint egy viszkózus folyadék. A folyósodás hatására a talaj elveszti teherhordó szilárdságát és nagy deformációkat szenved. A talajfolyósodásra leginkább hajlamos talajok a fiatal, üledékes, homokos vagy löszös talajok (amelyek Magyarország nagy részét is borítják), amelyek több méter vastag rétegben fekszenek és vízzel teltek. Ezek a leggyakrabban folyómedrek mellett, tavak vagy tengerek partján vagy olyan helyen fordulnak elő, ahol a szél homokot vagy löszt halmozott fel. A földrengések mellett a talajfolyósodás okozza a folyós homok vagy „fosóhomok” néven ismert jelenséget. A talajszemcsék közötti távolság és a közöttük elhelyezkedő víz mennyiségétől függően a talajok kétféleképpen reagálnak a nyomásra. Az első esetben a laza szemcsés homok az első nyomás hatására folyósodik, azonnal elveszti szilárdságát és folyadék módjára kezd viselkedni. A második esetben a talaj kezdetben a nyomás hatására megkeményedik, azonban ha a nyomás ciklikusan ismétlődik (pl. földrengések talajhullámai) és a ciklusok között a nyomás nem csökken, akkor bekövetkezik a ciklikus talajfolyósodás. A folyósodás mértéke ebben az esetben függ a talaj sűrűségétől, a nyomásciklusok mértékétől és idejétől, illetve a talajban felhalmozódott feszültségtől. A belső kohéziótól mentes talaj ellenállása a folyósodással szemben függ a talaj sűrűségétől, a talaj kezdeti nyomásától, a talaj szemcsézettségétől és szerkezetétől, a talajt érő nyomás nagyságától és időtartamától, valamint a feszültségcsökkenés mértékétől. Bár a talajfolyósodás jelenségét már régen felismerték, pusztító hatására a japán Niigata várost ért 1964-es földrengés hívta fel a figyelmet. Ugyancsak nagy szerepet játszott a talajfolyósodás az 1989-es San Franciscó-i földrengés során a város egy részének lerombolásában. A mai Magyarország területén a történelmi feljegyzések szerint négy alkalommal tapasztaltak talajfolyósodást (Komárom 1763., Mór 1810., Kecskemét 1911., Dunaharaszti 1956.), de nyomait fiatal üledékekben is megtalálták. (hu)
- A talajfolyósodás (idegen szóval szoliflukció) elsősorban földrengések során előforduló jelenség, amelynek során a vízzel telített talaj hirtelen szilárd halmazállapotból folyós halmazállapotúvá válik. A talajfolyósodás jelensége elsősorban laza szemcsés vagy közepesen kötött, rossz vízelvezetésű talajokat érint, mint pl. homok, üledékes homok vagy vízzáró talajréteget tartalmazó homok és kavics. Erős rázkódás vagy a földrengéseket kísérő hatására a talaj tömörödni kezd, a szemcsék közötti hézagok térfogata lecsökken. Ha ezek a pórusok korábban vízzel voltak telítve, akkor a pórusvíz nyomása megnő. Amennyiben ez a terhelés rövid időn belül többször is előfordult, tipikusan egy földrengés során, akkor a pórusvíz nyomása elérheti a felette lévő talajrétegek nyomását és a talaj úgy kezd viselkedni, mint egy viszkózus folyadék. A folyósodás hatására a talaj elveszti teherhordó szilárdságát és nagy deformációkat szenved. A talajfolyósodásra leginkább hajlamos talajok a fiatal, üledékes, homokos vagy löszös talajok (amelyek Magyarország nagy részét is borítják), amelyek több méter vastag rétegben fekszenek és vízzel teltek. Ezek a leggyakrabban folyómedrek mellett, tavak vagy tengerek partján vagy olyan helyen fordulnak elő, ahol a szél homokot vagy löszt halmozott fel. A földrengések mellett a talajfolyósodás okozza a folyós homok vagy „fosóhomok” néven ismert jelenséget. A talajszemcsék közötti távolság és a közöttük elhelyezkedő víz mennyiségétől függően a talajok kétféleképpen reagálnak a nyomásra. Az első esetben a laza szemcsés homok az első nyomás hatására folyósodik, azonnal elveszti szilárdságát és folyadék módjára kezd viselkedni. A második esetben a talaj kezdetben a nyomás hatására megkeményedik, azonban ha a nyomás ciklikusan ismétlődik (pl. földrengések talajhullámai) és a ciklusok között a nyomás nem csökken, akkor bekövetkezik a ciklikus talajfolyósodás. A folyósodás mértéke ebben az esetben függ a talaj sűrűségétől, a nyomásciklusok mértékétől és idejétől, illetve a talajban felhalmozódott feszültségtől. A belső kohéziótól mentes talaj ellenállása a folyósodással szemben függ a talaj sűrűségétől, a talaj kezdeti nyomásától, a talaj szemcsézettségétől és szerkezetétől, a talajt érő nyomás nagyságától és időtartamától, valamint a feszültségcsökkenés mértékétől. Bár a talajfolyósodás jelenségét már régen felismerték, pusztító hatására a japán Niigata várost ért 1964-es földrengés hívta fel a figyelmet. Ugyancsak nagy szerepet játszott a talajfolyósodás az 1989-es San Franciscó-i földrengés során a város egy részének lerombolásában. A mai Magyarország területén a történelmi feljegyzések szerint négy alkalommal tapasztaltak talajfolyósodást (Komárom 1763., Mór 1810., Kecskemét 1911., Dunaharaszti 1956.), de nyomait fiatal üledékekben is megtalálták. (hu)
|
