Property Value
dbo:abstract
  • A Tatev szárnyai (örmény nyelven Տաթևի թևեր, Tatevi tever) egy 5,7 km hosszú, kabinos drótkötélpályás felvonó Örményországban, település és a Tatev-kolostor között. Ez a világ leghosszabb, egyszakaszos drótkötélpályás felvonója. Az építkezés 2010. október 16-án ért véget, első útján Szerzs Szargszján köztársasági elnök és az örmény apostoli ortodox egyház feje, is részt vett. A Guinness rekordok közé 2010. október 23-án került be, mint a leghosszabb, megállók nélküli, kétpályás függővasút. A felvonó állandó összeköttetést biztosít a 9. században épült Tatev kolostorkomplexumhoz, amely az ország egyik legjelentősebb vallási központja és kedvelt turistalátványosság. A függővasút kiépítése 18 millió dollárnak megfelelő összegbe került, a projektet felügyelő Örmény Országos Versenyképességi Alapítvány szerint az összeg nagy részét magánszemélyek adakozása tette ki. Alsó állomása falu, amely a Jerevánba vezető autópálya közelében áll, a felső pedig Tatev falu, ahonnan gyalog könnyen elérhető a kolostor. A felvonó sebessége 37 km/h, az út egy irányba 10 percig tart. Legmagasabb pontján 320 méterrel a föld felett halad. Két kabinja egyenként 25 férőhellyel rendelkezik. A kilenc legközelebbi falu lakói kedvezményesen válthatnak jegyet. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1376320 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4256 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22811148 (xsd:integer)
prop-hu:férőhely
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúsága
  • 5700 (xsd:integer)
prop-hu:kocsikSzáma
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Տաթևեր Ճոպանուղի.JPG (hu)
  • Տաթևեր Ճոպանուղի.JPG (hu)
prop-hu:magassága
  • 320 (xsd:integer)
prop-hu:megnyitás
  • 2010 (xsd:integer)
prop-hu:menetidő
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Tatev szárnyai (hu)
  • Tatev szárnyai (hu)
prop-hu:sebessége
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:teljesBefogadóképesség
  • 50 (xsd:integer)
prop-hu:típus
  • drótkötélpályás felvonó (hu)
  • drótkötélpályás felvonó (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Tatev szárnyai (hu)
  • Tatev szárnyai (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of