Property Value
dbo:abstract
  • Az 1918 márciusában indított tavaszi offenzíva vagy Kaiserschlacht („a császár csatája”, ismert még Ludendorff-offenzíva néven is a német vezérkari főnök után) német támadássorozat volt a nyugati fronton az I. világháború alatt. A eredeti tervek szerint a támadássorozat négy hadműveletből állt, ezeknek a németek fedőneveket adtak: Michael, Georgette, Blücher-Yorck és Gneisenau. Az ötödik támadás második marne-i csata néven híresült el. A támadássorozat révén, amely meglepetésként érte a szövetségeseket, a németek mélyen benyomultak a szövetséges vonalak mögé és 1914 óta a legnagyobb területi nyereségeket vívták ki. A német hadvezetés ugyanis ráébredt, hogy a háborút azelőtt kell megnyernie, mielőtt az Egyesült Államok tevőlegesen részt tud venni a nyugati front hadműveleteiben. A támadás megindításának másik oka az volt, hogy a breszt-litovszki béke eredményeként 33 német hadosztályt tudtak kivonni a keleti frontról és azokat átcsoportosították a nyugati frontra. A négy támadás révén a németek el akarták vonni a szövetségesek erőit az utánpótlást biztosító francia és belga kikötőktől, majd ezeket a kikötőket elfoglalva elvágták volna a maradék brit-francia erőket a létfontosságú utánpótlástól. A támadás megindítása után azonban a vártnál hevesebb ellenállás miatt módosítani kellett a terveket és végül a támadás súlypontja áttevődött a front másik szakaszára. A támadás kezdeti szakaszában szinte pánik uralkodott el a szövetséges katonák és tisztek között, akik korábban azt hitték, hogy Németország közel áll az összeomláshoz. A szövetséges hadvezetésnek közel 3 hónapjába telt, amíg a támadást meg tudták állítani és a frontvonalakat meg tudták szilárdítani. (hu)

dbo:causalties
  • 418 374 fő brit és szövetséges
  • 433 000 fő francia
  • 688 341 fő
  • Összesen: 851 374 fő
dbo:commander
dbo:result
  • Harcászati sikerek német oldalon, időleges területi nyereség; hadászati szempontból semmilyen nyereség nem volt
dbo:territory
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 445446 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 32148 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23595712 (xsd:integer)
prop-hu:editor
  • Spencer Tucker, Priscilla Mary Roberts (hu)

prop-hu:egyikFél
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:eredmény
  • Harcászati sikerek német oldalon, időleges területi nyereség; hadászati szempontból semmilyen nyereség nem volt (hu)

prop-hu:first
  • Martin (hu)
  • Martin (hu)
prop-hu:helyszín
  • Nyugati front (hu)
  • Nyugati front (hu)
prop-hu:időpont
  • 1918 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:konfliktus
prop-hu:kép
  • Western front 1918 german.jpg (hu)
  • Western front 1918 german.jpg (hu)
prop-hu:képleírás
  • A nyugati front a német támadás előtt és a legnagyobb német területi nyereségek idején. (hu)

prop-hu:language
  • angol (hu)
  • angol (hu)
prop-hu:last
  • Marix Evans (hu)
  • Marix Evans (hu)
prop-hu:location
  • London (hu)
  • London (hu)
prop-hu:másikFél
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Tavaszi offenzíva (hu)
  • Kaiserschlacht (hu)
  • Tavaszi offenzíva (hu)
  • Kaiserschlacht (hu)
prop-hu:origyear
  • 2005 (xsd:integer)
prop-hu:parancsnokok
  • 20 (xsd:integer)
  • * Ferdinand Foch * Douglas Haig * Henri Philippe Pétain * 20px John Pershing (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Franciaország (hu)
  • Franciaország (hu)
prop-hu:publisher
  • ABC-CLIO (hu)
  • Arcturus Military History Series (hu)
  • ABC-CLIO (hu)
  • Arcturus Military History Series (hu)
prop-hu:title
  • 1918 (xsd:integer)
  • The encyclopedia of World War I (hu)
prop-hu:url
prop-hu:veszteségek
  • 418374 (xsd:integer)
  • 433000 (xsd:integer)
  • 688341 (xsd:integer)
  • Összesen: 851 374 fő (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 2002 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Tavaszi offenzíva (első világháború) (hu)

owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Tavaszi offenzíva (hu)
  • Kaiserschlacht (hu)
  • Tavaszi offenzíva (hu)
  • Kaiserschlacht (hu)
is dbo:battle of
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of