Property Value
dbo:abstract
  • A The Allman Brothers Band (nevét gyakran ABB-re rövidítik) egy amerikai -együttes, amit gyakran a stílus kialakítójának tartanak. Az együttes 1969-ben alakult a floridai Jacksonville-ben, de „központja” a Georgia állambeli Maconben van. Amellett, hogy a „southern rock legfőbb alakítói” voltak, zenéjükben a blues-rock és a hard rock jegyei is felfedezhetőek. Koncertjeiken előszeretettel játszanak hosszú, improvizációkkal bővített instrumentális darabokat; ennek köszönhetően a Grateful Dead mellett az egyik legfontosabb is nyilván tartják az együttest. 1971-ben George Kimball, a Rolling Stone munkatársa az At Fillmore East című koncertalbum recenziójában az ABB-t „az elmúlt öt év legjobb istenverte rock and roll zenekara” jelzővel illette. 1971 és 2005 között az együttes tizenegy arany- és öt platinalemezt kapott. Az együttes első – „klasszikus” – felállását 1995-ben iktatták be a Rock and Roll Hall of Fame-be. 2004-ben a Rolling Stone Minden idők 100 legnagyobb előadóját felsoroló listáján az Allman Brothers Band az 52. helyet nyerte el. Az együttes négy évtized múltán is aktívan koncertezik, legújabb stúdióalbumuk pedig 2003-ban jelent meg. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 442368 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 39011 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23886345 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1969 (xsd:integer)
  • 1978 (xsd:integer)
  • 1989 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
  • 20080509095911 (xsd:decimal)
prop-hu:együttesNeve
  • The Allman Brothers Band (hu)
  • The Allman Brothers Band (hu)
prop-hu:honlap
  • www.allmanbrothersband.com (hu)
  • www.allmanbrothersband.com (hu)
prop-hu:kapcsolódóElőadók
prop-hu:kiadó
prop-hu:korábbiTagok
prop-hu:kép
  • Allman Brothers Band 13 Mar 2010.jpg (hu)

prop-hu:műfaj
prop-hu:ország
  • Amerikai Egyesült Államok (hu)
  • Amerikai Egyesült Államok (hu)
prop-hu:tagok
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • The Allman Brothers Band (hu)
  • The Allman Brothers Band (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:artist of
is dbo:associatedBand of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:aktuálisElőadó of
is prop-hu:együttes of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előzőElőadó of
is prop-hu:előzőZenekar of
is prop-hu:kapcsolódóEgyüttes of
is prop-hu:következőElőadó of
is prop-hu:következőZenekar of
is prop-hu:zenekar of
is foaf:primaryTopic of