| dbo:abstract
|
- A The Band az 1960-as és 1970-es évek egyik meghatározó kanadai-amerikai rockzenekara volt. Gyökerei az amerikai népzenébe, a blues-ba, a gospelbe, a korai rock and rollba nyúlnak vissza. Először The Hawks néven zenéltek együtt: 1959 és 1963 között Ronnie Hawkins rockabilly-énekest kísérték. 1965-ben léptek fel először Bob Dylannel, akit 1966-os világkörüli turnéjára is elkísértek. Ez a történelmi jelentőségű turné jelezte a folk-rock stílus megszületését. 1967-ben stúdiófelvételeket is készítettek együtt, amelyek azonban szerzői jogi problémák miatt csak 1975-ben címmel jelentek meg. Az 1960-as évek második felében a zenekar tagjai a New York állambeli közelében éltek. Nevüket (The Band – A Zenekar) is ekkor kapták. Saját elmondásuk szerint számos névvel próbálkoztak, de mindenki csak úgy utalt rájuk, mint Bob Dylan and "The Band". Első két lemezük az 1960-as évek végének legfontosabb albumai közé tartozik: az 1968-as Music from Big Pink és az 1969-es The Band. Ezeket a közönség mellett a kritikusok is kedvezően fogadták, akik az egyre divatosabbá és édeskésebbé váló folk-rocktól és country-rocktól való megkülönböztetésül stílusukat az "Americana" jelzővel illették. 1969-ben nagy sikerrel léptek fel Woodstockban, 1970-ben pedig ismét Bob Dylant kísérték a Wight-szigeti fesztiválon. Harmadik és negyedik lemezük, a "Stage Fright" és a "Cahoots" ismét a korábbi témákat – az amerikai történelem jellegzetes figuráit és helyszíneit – vonultatta fel, ami egyben árulkodott a zenekar egyfajta megrekedéséről is. 1973-ban már csak egy rock and roll feldolgozásokból álló lemezt ("Moondog Matinee") jelentettek meg, 1975-ben és 1976-ban pedig két – egyébként szintén kiváló – LP-vel vettek irányt a modern, szintetizátor-alapú, de továbbra is az amerikai népzenében gyökerező stílus felé ("Northern Lights / Southern Cross" és "Islands"). A The Band – elsősorban a szólógitáros-dalszerző Robbie Robertson kezdeményezésére – 1976-ban oszlott fel, egy utolsó gigantikus koncert keretében, amelyről Martin Scorsese forgatott filmet "Az utolsó valcer" címmel. Ezen a koncerten az 1960-as és 1970-es évek olyan – ma is élő – legendái léptek fel, mint Bob Dylan, Neil Young, Eric Clapton, Neil Diamond, Joni Mitchell, Muddy Waters, Van Morrison, Emmylou Harris, Ringo Starr, vagy Stephen Stills. A zenekar 1983-ban újraalakult – nélkül. Bár a zenei szaksajtó és a kortárs zenészek talán jobban kedvelték őket, mint a slágerlisták, a The Band elismert és nagy hatású zenekar lett. Több daluk (például a "Szelíd motorosok" c. filmben felhangzó "The Weight", vagy a számtalanszor feldolgozott "The Night They Drove Old Dixie Down") már-már népdalként él tovább az amerikai köztudatban. A zenekart a Canadian Music Hall of Fame és a Rock and Roll Hall of Fame is tagjai közé választotta. (hu)
- A The Band az 1960-as és 1970-es évek egyik meghatározó kanadai-amerikai rockzenekara volt. Gyökerei az amerikai népzenébe, a blues-ba, a gospelbe, a korai rock and rollba nyúlnak vissza. Először The Hawks néven zenéltek együtt: 1959 és 1963 között Ronnie Hawkins rockabilly-énekest kísérték. 1965-ben léptek fel először Bob Dylannel, akit 1966-os világkörüli turnéjára is elkísértek. Ez a történelmi jelentőségű turné jelezte a folk-rock stílus megszületését. 1967-ben stúdiófelvételeket is készítettek együtt, amelyek azonban szerzői jogi problémák miatt csak 1975-ben címmel jelentek meg. Az 1960-as évek második felében a zenekar tagjai a New York állambeli közelében éltek. Nevüket (The Band – A Zenekar) is ekkor kapták. Saját elmondásuk szerint számos névvel próbálkoztak, de mindenki csak úgy utalt rájuk, mint Bob Dylan and "The Band". Első két lemezük az 1960-as évek végének legfontosabb albumai közé tartozik: az 1968-as Music from Big Pink és az 1969-es The Band. Ezeket a közönség mellett a kritikusok is kedvezően fogadták, akik az egyre divatosabbá és édeskésebbé váló folk-rocktól és country-rocktól való megkülönböztetésül stílusukat az "Americana" jelzővel illették. 1969-ben nagy sikerrel léptek fel Woodstockban, 1970-ben pedig ismét Bob Dylant kísérték a Wight-szigeti fesztiválon. Harmadik és negyedik lemezük, a "Stage Fright" és a "Cahoots" ismét a korábbi témákat – az amerikai történelem jellegzetes figuráit és helyszíneit – vonultatta fel, ami egyben árulkodott a zenekar egyfajta megrekedéséről is. 1973-ban már csak egy rock and roll feldolgozásokból álló lemezt ("Moondog Matinee") jelentettek meg, 1975-ben és 1976-ban pedig két – egyébként szintén kiváló – LP-vel vettek irányt a modern, szintetizátor-alapú, de továbbra is az amerikai népzenében gyökerező stílus felé ("Northern Lights / Southern Cross" és "Islands"). A The Band – elsősorban a szólógitáros-dalszerző Robbie Robertson kezdeményezésére – 1976-ban oszlott fel, egy utolsó gigantikus koncert keretében, amelyről Martin Scorsese forgatott filmet "Az utolsó valcer" címmel. Ezen a koncerten az 1960-as és 1970-es évek olyan – ma is élő – legendái léptek fel, mint Bob Dylan, Neil Young, Eric Clapton, Neil Diamond, Joni Mitchell, Muddy Waters, Van Morrison, Emmylou Harris, Ringo Starr, vagy Stephen Stills. A zenekar 1983-ban újraalakult – nélkül. Bár a zenei szaksajtó és a kortárs zenészek talán jobban kedvelték őket, mint a slágerlisták, a The Band elismert és nagy hatású zenekar lett. Több daluk (például a "Szelíd motorosok" c. filmben felhangzó "The Weight", vagy a számtalanszor feldolgozott "The Night They Drove Old Dixie Down") már-már népdalként él tovább az amerikai köztudatban. A zenekart a Canadian Music Hall of Fame és a Rock and Roll Hall of Fame is tagjai közé választotta. (hu)
|
