Property Value
dbo:Work/runtime
  • 3.5166666666666666
dbo:abstract
  • A The Cure Lady Gaga amerikai énekesnő-dalszerző dala, amelyet közösen szerzett Paul Blairrel, Nick Monsonnal, Lukas Nelsonnal és Mark Nilannel. A dal produceri munkáját Gaga a Detroit City-vel és Monsonnal közösen végezte. A szám a közreműködők közti pozitív életérzésből ered, amely a világon történő szörnyűségekre való válaszként készült. Los Angelesben vették fel, ahol Gaga és csapata más zenéken is dolgozott, míg nem vált elfoglalttá színészi munkájával a Csillag születik című filmjében. A és elektronikus dance ütemből álló The Cure egy R&B hangzásvilág köré épült. Dalszövegét tekintve a szeretet gyógyító erejéről szól, a gyógyír átadására pedig önmagát jelöli ki a dalban. A The Cure egyedülálló kislemezként 2017. április 16-án jelent meg, miután Gaga előadta a Coachella-völgyi Zenei és Művészeti Fesztiválon, ahol ő volt az egyik sztárfellépő. Később felkerült a dal Gaga 2017-es Joanne World Tour elnevezésű világ körüli koncertsorozatának számlistájára is. A kritikusok a dal hirtelen megjelenését, és kompozíciójának himnuszszerű természetét vizsgálták, illetve úgy vélték, hogy az énekesnő eltávolodott vele korábbi kiadványaitól. Kereskedelmi szempontból a The Cure a kislemezlisták első tíz helyezettje közé tudott kerülni Ausztráliában, Franciaországban, Magyarországon, Skóciában, Spanyolországban és Venezuelában, míg a legjobb húsz közé jutott Csehországban, az Egyesült Királyságban, Libanonban, Lettországban és Malájziában. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:runtime
  • 211.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • The Cure (hu)
  • (hu)
  • The Cure (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1467952 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 46454 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23886359 (xsd:integer)
prop-hu:borító
  • Lady Gaga The Cure Cover.png (hu)
  • Lady Gaga The Cure Cover.png (hu)
prop-hu:cím
  • The Cure (hu)
  • The Cure (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Million Reasons (hu)
  • (hu)
  • Million Reasons (hu)
prop-hu:felvételek
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:formátum
prop-hu:hossz
  • 211.0
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • The Cure (hu)
  • (hu)
  • The Cure (hu)
prop-hu:kiadó
  • Streamline, Interscope (hu)
  • Streamline, Interscope (hu)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Joanne (hu)
  • (hu)
  • Joanne (hu)
prop-hu:megjelent
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Lady Gaga, Detroit City, Nick Monson (hu)

prop-hu:stílus
prop-hu:szerző
  • Stefani Germanotta, Paul „DJ White Shadow” Blair, Lukas Nelson, Mark Nilan, Nick Monson (hu)

prop-hu:típus
  • kislemez (hu)
  • kislemez (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • The Cure (dal) (hu)
  • The Cure (dal) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is foaf:primaryTopic of