Property Value
dbo:abstract
  • Christopher George Latore Wallace (New York, 1972. május 21. – Los Angeles 1997. március 9.), művésznevén The Notorious B.I.G., amerikai rapper. Ismert még, mint Biggie Smalls. Wallace Brooklynban, New York egyik kerületében nőtt fel. Első albumával, a Ready to Die-jal (1994) egyből a keleti-parti hiphop egyik meghatározó alakjává nőtte ki magát. A következő évben a -t próbálta a slágerlisták elejére juttatni. Második albumának felvételekor belebonyolódott a keleti- és nyugati-part között kialakult konfliktusba. 1997. március 9-én, egy ismeretlen tettes lövéseket adott le Wallace autójára, megölve ezzel Wallace-t. Life After Death című lemeze tizenöt nappal később jelent meg, és egyből az első helyen debütált a listákon, valamint 2000-ben gyémántlemez lett. Wallace rappelése "laza és könnyed", szövegeit gyakran saját életéből meríti. Halála után három lemez jelent meg a neve alatt. Az MTV Legnagyobb MC-k listáján harmadik helyezést ért el. Hivatalos adatok szerint 17 millió lemezt adott el az Egyesült Államokban. (hu)

dbo:genre
dbo:pseudonym
  • Biggie Smalls, The Notorious B.I.G., Big Poppa, Frank White (hu)

dbo:recordLabel
dbo:wikiPageID
  • 930496 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 21865 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23702951 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1992 (xsd:integer)
prop-hu:halálDátuma
  • 1997 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
  • Los Angeles, Kalifornia (hu)
  • Los Angeles, Kalifornia (hu)
prop-hu:honlap
  • www.myspace.com/notoriousbig (hu)
  • www.myspace.com/notoriousbig (hu)
prop-hu:kapcsolódóEgyüttes
prop-hu:kiadók
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • The Notorious B.I.G. (hu)
  • The Notorious B.I.G. (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1972 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • New York, New York (hu)
  • New York, New York (hu)
prop-hu:születésiNév
  • Christopher George Latore Wallace (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:álnév
  • Biggie Smalls, The Notorious B.I.G., Big Poppa, Frank White (hu)
  • Biggie Smalls, The Notorious B.I.G., Big Poppa, Frank White (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • The Notorious B.I.G. (hu)
  • The Notorious B.I.G. (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • The Notorious B.I.G. (hu)
  • The Notorious B.I.G. (hu)
is dbo:artist of
is prop-hu:aktuálisElőadó of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:kapcsolódóEgyüttes of
is foaf:primaryTopic of