Property Value
dbo:abstract
  • Az elektronikus zenét játszó brit együttes, a Prodigy (Keith Flint, , Liam Howlett) 2012 végéig öt nagylemezt, három (illetve öt) középlemezt, huszonegy kislemezt, több válogatás-és remixalbumot, valamint néhány koncertalbumot adott ki (az év végéig az első három nagylemez bővített verzióban és ennek megfelelően jelentősen módosított címmel is megjelent). Első kiadványuk a What Evil Lurks c. EP volt, első nagyobb sikerük a Charly c. dal (single). Legmagasabbra értékelt, legjelentősebb lemezeik a Music for the Jilted Generation és a The Fat of The Land voltak. 1992. szeptember 28-án megjelent első nagylemezük, az Experience, ami a brit rave történetében szinte azonnali klasszikussá vált.1994. július 4-én megjelent második nagylemezük, Music for the Jilted Generation címmel. Megjelenése után azonnal első lett az angol albumlistán. 1999-ben jelent meg a The Prodigy's Dirtchamber Sessions Volume One, egy DJ mix album Liam Howlett-től, a -ben játszott zenéit jelentette meg. A negyedik stúdióalbum, az Always Outnumbered, Never Outgunned 2004. augusztus 11-én jelent meg. 2005-ben megjelent egy válogatás, Their Law: The Singles 1990-2005 címmel. Legutóbbi stúdióalbumuk, az Invaders Must Die 2009. február 20-án a Take Me To The Hospital kiadónál jelent meg, a Cooking Vinyl kiadó közreműködésével. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 582857 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 9576 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22438002 (xsd:integer)
prop-hu:előadó
prop-hu:kislemezek
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:középlemezek
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:logó
  • Prodigy-maxim.jpg (hu)
  • Prodigy-maxim.jpg (hu)
prop-hu:stúdióalbumok
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:videóklipek
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:válogatásalbumok
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • The Prodigy-diszkográfia (hu)
  • The Prodigy-diszkográfia (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of