Property Value
dbo:abstract
  • A The Sims Medieval (magyarul The Sims Középkor) egy The Sims 3 grafikus motorján alapuló videójáték, amelyet 2011. március 22-én jelentett be az Electronic Arts. A játék a középkori időkben játszódik, ahol a játékosnak lehetősége van egy királyság létrehozására, és irányítására a küldetésalapú játékrendszer segítségével. 2010. december 21-én az EA bejelentette, hogy a limitált kiadás már előrendelhető, és a sima verzióval egy időben fog megjelenni. A limitált kiadásban három új trónteremfajta és két új királyi ruha volt elérhető azok számára, akik március 21-e előtt rendelték meg azt. A játéknak magyar honosítása nincs, mivel az Electronic Arts, jelenlegi üzletpolitikája szerint, 20 millió főt el nem érő országokban nem honosít. Mivel a játékban a középkori jelleg a domináns, így a látványvilág is változott az eddigiekhez képest, hogy minél jobban sikerüljön az autentikus hangulatot visszaadni. Az eddigi Sims játékoktól eltérően itt a játékos egy egész királyság irányítását veszi át, meghatározva annak legfőbb céljait (pl. jólét vagy népszerűség), majd küldetések segítségével megpróbálja azokat elérni. Az egyes küldetésekben hősök (vagy specialisták) vesznek részt, akik össze is foghatnak egy-egy cél elérése érdekében. Bár az egyes épületek belső terei tetszés szerint alakíthatóak, magának az épületnek a szerkezetét és formáját nem lehet megváltoztatni. A legtöbb korábbi Sims játékokkal ellentétben itt van meghatározott kezdete és vége a játéknak, és a játékosok a játék végén pontokat kapnak elért teljesítményükre. A küldetéseket el lehet bukni, ha nem teljesítik azokat az előre megadott időn belül. (hu)

dbo:developer
dbo:genre
dbo:publisher
dbo:series
dbo:type
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 760126 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4271 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23112435 (xsd:integer)
prop-hu:fejlesztő
prop-hu:játékmódok
prop-hu:kiadásiDátum
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
prop-hu:korhatár
  • PEGI: 12 (hu)
  • PEGI: 12 (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:név
  • The Sims Medieval (hu)
  • The Sims Medieval (hu)
prop-hu:sorozat
prop-hu:terjesztés
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • The Sims Medieval (hu)
  • The Sims Medieval (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • The Sims Medieval (hu)
  • The Sims Medieval (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of