Property Value
dbo:abstract
  • Theodor Eicke (Solingen, 1892. október 17. – Mihajlovka, Szovjetunió, 1943. február 26.) az 1936-ban létrehozott , majd az abból kialakított hadosztály parancsnoka, és a koncentrációs táborok egyik magas rangú felügyelője. Az ő munkája nyomán alakult ki a koncentrációs táborokban alkalmazott viselkedési- és büntetési szabályzat, amelyet az összes tábor átvett. Ő szervezte meg a táborokat őrző katonai egységet, amit nagy munka árán harcokban is bevethetővé tett. A hosszú kések éjszakája idején személyesen végzett Ernst Röhmmel, majd részt vett a második világháború több hadjáratában, és több háborús bűncselekmény is köthető egysége tevékenységéhez. Harcolt többek között a lengyelországi és franciaországi hadjáratban, és részt vett a Barbarossa hadműveletben. 1942 elején egységét több másik hadosztállyal együtt bekerítették a gyemjanszki katlanban, és Eicke Totenkopfjának nagy szerepe volt az állások tartásában, amiért megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét és a tölgyfalombokat. Csapatai azonban túlságosan nagy veszteségeket szenvedtek, és szinte teljesen újra kellett szervezni őket. A során, 1943. február 23-án egy egymotoros felderítőgéppel légi felderítést hajtott végre, amikor a szovjet légvédelemnek sikerült lelőnie a gépét. A találatot kapott gépben Eicke életét vesztette. A náci hadvezetés hősi halottá nyilvánította. (hu)

dbo:award
dbo:battle
dbo:nationality
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 771178 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 24716 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23257685 (xsd:integer)
prop-hu:beceneve
  • Papa (hu)
  • Papa (hu)
prop-hu:csatái
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:fegyvernem
  • gyalogság (hu)
  • gyalogság (hu)
prop-hu:first
  • Robin (hu)
  • Mollo (hu)
  • Mark C. (hu)
  • Robin (hu)
  • Mollo (hu)
  • Mark C. (hu)
prop-hu:halálDátuma
  • 1943 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
  • Mihajlovka, (hu)
  • Mihajlovka, (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:kitüntetései
  • A Vaskereszt tölgyfalombokkal ékesített Lovagkeresztje (hu)

prop-hu:kép
  • Bundesarchiv Bild 146-1974-160-13A, Theodor Eicke.jpg (hu)

prop-hu:last
  • Andrew (hu)
  • Yerger (hu)
  • Lumsden (hu)
  • Andrew (hu)
  • Yerger (hu)
  • Lumsden (hu)
prop-hu:nemzetisége
prop-hu:név
  • Theodor Eicke (hu)
  • Theodor Eicke (hu)
prop-hu:rang
  • Obergruppenführer (hu)
  • Obergruppenführer (hu)
prop-hu:szolgálatiIdő
  • 1909 (xsd:integer)
prop-hu:születésHelye
  • Solingen vagy Hampont, (hu)
  • Solingen vagy Hampont, (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1892 (xsd:integer)
prop-hu:title
  • A Pictorial History of the SS, 1923–1945 (hu)
  • Allgemeine-SS (hu)
  • The Allgemeine-SS, Vol. 266 (hu)

prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Theodor Eicke (hu)
  • Theodor Eicke (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Theodor Eicke (hu)
  • (hu)
  • Theodor Eicke (hu)
foaf:nick
  • (hu)
  • Papa (hu)
  • (hu)
  • Papa (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of