dbo:abstract
|
- A Tisztogatás, finnül: Puhdistus, Sofi Oksanen észt származású finn írónő azonos című, 2007-es drámájából született regény. A kortárs európai irodalom egyik legjelentősebb prózai alkotása, amelyet először 2008-ban adtak ki, később számos nyelvre lefordították. Központi témája a nők elleni erőszak, melyet a második világháború és az azt követő szovjet önkényuralmi rendszer hátterében rajzol meg. Ebből a szempontból rokonítható a 20. századi nagy magyar író, Tersánszky Józsi Jenő című művével is. Finn nyelvű eredeti címe (Puhdistus) „megtisztítás”, „tisztogatás” mellett „megtisztulást” is jelent; a magyar és néhány európai nyelv ezt a jelentést kifejtetten nem tudja átadni. A regény egyik legfontosabb szimbóluma a légy és a légycsapó. Műfajilag a posztmodern esztétikához köthető, egyrészt jellemzi a kortársakra jellemző műfajkeverés: családregényként, levélregényként, történelmi és lélektani regényként egyaránt olvasható, másrészt a műnemkeverés: szépprózai volta ellenére rengeteg drámai (párbeszédek) és lírai (versbetétek) jegyet magán visel. A populáris vagy szórakoztató irodalom műfaji jegyei közül leginkább a krimivel (bűnügyi történet) és thrillerrel mutat rokonságot. A regényt 2012-ben megfilmesítették észt–finn stábbal, a rendező volt. (hu)