| dbo:abstract
|
- A Tiszáninneni Református Egyházkerület a 18. században alakult ki, bár már az 1646-os szatmárnémeti zsinaton is felvetődött az egyházkerület, valamint a püspökválasztás gondolata, de akkor az esperesek meghiúsítottak a terveket. Korábban a négy esperesség (borsodinak, abaúji, a zempléni, ungvári) rendelkezett püspöki jogokkal, valamint a közeli Egri püspökség is gátolta a közös vezetésű egyházkerület kialakítását. Változást III. Károly király 1725. augusztus 9-én kelt rendelete hozott, melyben vizsgálatot indíttatott a protestánsok vezetőivel kapcsolatban; mikor milyen hatáskörrel és ki által kinevezve kerültek tisztségükbe. A tiszáninneni egyházkerület a következő espereseket jelentette, szuperintendensi (püspöki) pozícióban: Thury Sámuelt, abaúj-tornai egyházmegye, Pósaházy István zempléni esperes, Diószeghy K. György ungi esperes, valamint Szokolyai Hartó István borsod-gömör-kishonti esperes. A felmérésből zavaros hierarchiai viszonyok bontakoztak ki, különösen a Tisza vidékén. 1731. március 21-én jelent meg a Carolina resolutio, III. Károly király vallásügyi rendelete, mely arra késztette a református egyházat, hogy rendezzék a területi és vezetői kérdéseket. Az egyházkerület- és püspökkérdés rendezésének fontosságát Vay Ábráhám és Ráday Pál is felismerte és közös vitára hívta a vallási és világi vezetőket 1732-ben Mezőcsátra. Az itt született határozat még ragaszkodott a fennálló állapotok megtartásához. Közben Károly leiratban tiltatta be azon egyházi vezetők működését, akik tisztségük viselésére nem a királytól kaptak engedélyt. Ráday ismerte a kormány álláspontját, mely az egységes kerület kialakítás volt, ezért 1733. január 6-án Hernádnémetiben ültek össze, hogy püspököt válasszanak és megszüntessék a „venerabilis unio”-t, azaz az egyházmegyék püspök nélküli, esperesek vezette szövetségét. A püspöki címre négyen pályáztak a három egyházmegyéből (Ung kimaradt a jelölésből). Szentgyörgyi Sámuel és Nádudvari Sámuel képviselte Borsod-Gömör-Kishontot, Göböli András Abaúj-Tornát, Bogáti Balázs pedig Zemplént. A szavazáson Szentgyörgyi Sámuelt választották meg a tiszáninneni református egyházkerület első püspökének. A megszületett döntés jegyzőkönyvét hatan hitelesítették, hárman egyházi részről: Szokolyai Hartó István borsod-gömör-kishonti esperes, Szentandrási Mihály abaúj-tornai esperes, Mihályi István a zempléni esperes meghatalmazottja, s ugyanannyian világi oldalról: Dőry András, Szemere László és Szatmári Király György. A meghozott döntés eredményeit a király és Helytartótanács elé terjesztették, és 1734. október 20-án kiadták a II. Carolina resolutiot, az egyházkerületekről. (hu)
- A Tiszáninneni Református Egyházkerület a 18. században alakult ki, bár már az 1646-os szatmárnémeti zsinaton is felvetődött az egyházkerület, valamint a püspökválasztás gondolata, de akkor az esperesek meghiúsítottak a terveket. Korábban a négy esperesség (borsodinak, abaúji, a zempléni, ungvári) rendelkezett püspöki jogokkal, valamint a közeli Egri püspökség is gátolta a közös vezetésű egyházkerület kialakítását. Változást III. Károly király 1725. augusztus 9-én kelt rendelete hozott, melyben vizsgálatot indíttatott a protestánsok vezetőivel kapcsolatban; mikor milyen hatáskörrel és ki által kinevezve kerültek tisztségükbe. A tiszáninneni egyházkerület a következő espereseket jelentette, szuperintendensi (püspöki) pozícióban: Thury Sámuelt, abaúj-tornai egyházmegye, Pósaházy István zempléni esperes, Diószeghy K. György ungi esperes, valamint Szokolyai Hartó István borsod-gömör-kishonti esperes. A felmérésből zavaros hierarchiai viszonyok bontakoztak ki, különösen a Tisza vidékén. 1731. március 21-én jelent meg a Carolina resolutio, III. Károly király vallásügyi rendelete, mely arra késztette a református egyházat, hogy rendezzék a területi és vezetői kérdéseket. Az egyházkerület- és püspökkérdés rendezésének fontosságát Vay Ábráhám és Ráday Pál is felismerte és közös vitára hívta a vallási és világi vezetőket 1732-ben Mezőcsátra. Az itt született határozat még ragaszkodott a fennálló állapotok megtartásához. Közben Károly leiratban tiltatta be azon egyházi vezetők működését, akik tisztségük viselésére nem a királytól kaptak engedélyt. Ráday ismerte a kormány álláspontját, mely az egységes kerület kialakítás volt, ezért 1733. január 6-án Hernádnémetiben ültek össze, hogy püspököt válasszanak és megszüntessék a „venerabilis unio”-t, azaz az egyházmegyék püspök nélküli, esperesek vezette szövetségét. A püspöki címre négyen pályáztak a három egyházmegyéből (Ung kimaradt a jelölésből). Szentgyörgyi Sámuel és Nádudvari Sámuel képviselte Borsod-Gömör-Kishontot, Göböli András Abaúj-Tornát, Bogáti Balázs pedig Zemplént. A szavazáson Szentgyörgyi Sámuelt választották meg a tiszáninneni református egyházkerület első püspökének. A megszületett döntés jegyzőkönyvét hatan hitelesítették, hárman egyházi részről: Szokolyai Hartó István borsod-gömör-kishonti esperes, Szentandrási Mihály abaúj-tornai esperes, Mihályi István a zempléni esperes meghatalmazottja, s ugyanannyian világi oldalról: Dőry András, Szemere László és Szatmári Király György. A meghozott döntés eredményeit a király és Helytartótanács elé terjesztették, és 1734. október 20-án kiadták a II. Carolina resolutiot, az egyházkerületekről. (hu)
|
