Property Value
dbo:abstract
  • Tlépolemosz (Τληπόλεμος) ptolemaida kori tábornok és politikus, V. Ptolemaiosz alatt Egyiptom régense. Apját Arpatésznek hívták, nagyapja talán ptolemaida politikus volt. Polübiosz szerint felesége Danaé, Démétér papnője volt. Tlépolemosz IV. Ptolemaiosz alatt a csapatok parancsnoka volt, majd a király halála (i. e. 204) után sztratégosza. I. e. 203-ban kirobbantotta az alexandriai felkelést, melynek során Agathoklészt, Egyiptom régensét (epitroposzát) megfosztották a hatalomtól. Tlépolemosz és átvették a hatalmat és a kiskorú V. Ptolemaiosz régensei lettek. Tlépolemosz még ugyanebben az évben elmozdította Szoszibioszt és i. e. 202 tavaszától vagy nyarától egyedül kormányzott. Mivel a szeleukidák ebben az időben fenyegetést jelentettek Egyiptomra, Tlépolemosz a Római Birodalom védelmét kérte, de elutasították. Tlépolemoszt már i. e. 201-ben elmozdította helyéről Alüzeiai Arisztomenész. Polübiosz úgy tartja, azért, mert Tlépolemosz alkalmatlan volt a kormányzásra, főleg a fenyegető szeleukida veszély fényében. Tlépolemosz visszatért Xanthoszba, ahol a város papja lett, először a ptolemaida, majd a szeleukida uralom alatt. Ebben a pozíciójában valószínűleg leszármazottai követték. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1590801 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1667 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22221940 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Tlépolemosz (régens) (hu)
  • Tlépolemosz (régens) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of