Property Value
dbo:abstract
  • Tobola Csaba zenész. Százhalombattán kezdett zenélni. Később Kun Kunos Péterrel a Triton zenekarban játszott együtt, majd később a Magazinban is. A Magazin együttes a Sing Sing elődje volt, ebből alakult ki a ma is ismert Sing Sing zenekar az Abaházi fivérekkel. De itt szétváltak útjaik. A magazin után Kun Péter a Pokolgépben, majd később az Eddában zenélt tovább, Tobola Csaba pedig az Ossianban találta meg a helyét, ahol meghatározó taggá vált. Még a katonaság ideje alatt is ott tudott zenélni, segítették ebben. Az Ossian zenekarral 5 lemezt készített, és Metal Ladyvel is felvettek egy albumot. Az Ossian 1994-ben feloszlott, Tobola pedig Vörös Gáborral és Maróthy Zoltánnal megalapította a Fahrenheit zenekart. Velük három albumot adott ki. 2001-től a zenekar szünetel. 2006-ban és 2017-ben még összeálltak egy-egy koncertre, ez utóbbit a Gödör klubban tartották meg. Tobola közben Amerikába költözött. 2018-ban a Barba Negra Trackben tartottak egy újabb koncertet. Tobola Csaba dobjátéka hallható még a L’art pour l’art Társulat két albumán is. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1524378 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2000 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22526186 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Tobola Csaba (hu)
  • Tobola Csaba (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:associate of
is prop-hu:korábbiTagok of
is foaf:primaryTopic of