Property Value
dbo:abstract
  • A lengyel kerékpáros országúti körversenyt (lengyelül: Wyścig Dookoła Polski), rövidítése (TDP) 1928-óta rendezik meg. 1928 és 1952 között szórványosan, azóta évente kerül megrendezésre, hét-nyolc szakasszal, átlag 1200 kilométeres hosszon. 1993-ig nyitott verseny volt, amatőr és profi kerekesek részére, a résztvevők is főleg lengyelek voltak. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) 2005-óta a világranglistába számító versenyként tartja számon. Az egyre népszerűbb Tour de France mintájára a Varsói Kerékpáros Egyesület és a Przegląd Sportowy sportújság kezdeményezésére 1928-ban megrendezték az első "Lengyel kerékpáros körversenyt". 1928. szeptember 7-11 között 71 kerékpáros vett részt az 1500 kilométeres versenyen, a győztes a Bydgoszcz Kerékpáros Klub tagja lett. A második világháborúig ötször rendezték meg, ezután 1947-ben indult újra a verseny. 1993-ig másodlagos versenynek számított, a Békeverseny volt az elsődleges. Két versenyző nyert eddig háromszor (1954-1956), (1982, 1984, 1988) és (1991-1993). 1993-óta az 1990-es olimpia ezüstérmes kerékpárosa a versenyigazgató. A lengyel körverseny lett az év sporteseménye 1995-ben, 1996-ban, 2004-ben és 2008-ban Lengyelországban. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 826115 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1580 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23067313 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Tour de Pologne (hu)
  • Tour de Pologne (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:award of
is prop-hu:győzelmek of
is foaf:primaryTopic of