Property Value
dbo:abstract
  • A Tranmere Rovers Football Club egy profi angol labdarúgócsapat, melyet 1884-ben alapítottak. Székhelye , Merseyside megyében található. A csapatot Belmont Football Club néven alapították, 1885-ben nevezték át Tranmere Roversre. 1921-ben alapító tagja volt a harmadosztály északi csoportjának, azóta egyszer sem esett ki a The Football League-ből. A csapat történelme nagy részét Merseyside két nagycsapata. a Liverpool és az Everton árnyékában töltötte. Jelenleg a Football League Two-ban, az angol labdarúgás negyedik legmagasabb osztályában szerepel, menedzsere . A Rovers az 1980-as években nehéz anyagi helyzetbe került és 1987-ben csődeljárás alá vonták. Ezt követően azonban elérkezett a klub történetének máig legsikeresebb időszaka. vezetése alatt a Tranmere háromszor is bejutott a Premier League-be való feljutásért vívott rájátszásba, igaz, egyik alkalommal sem sikerült megnyernie azt. King utódja, John Aldridge a kupasorozatokban volt sikeres, legkomolyabb eredményét 2000-ben érte el, amikor bejuttatta a csapatot a Ligakupa , ahol a Rovers végül alulmaradt a Leicester Cityvel szemben. Aldridge emellett háromszor is bejuttatta csapatát az FA Kupa negyeddöntőjébe: 2000-ben, 2001-ben és 2004-ben. A Tranmere hagyományosan kék szegélyekkel díszített fehér mezben játssza hazai mérkőzéseit. Ez a színösszeállítás 1962-ben jelent meg először a csapat szerelésein. Hazai meccseit a játssza, melyet 1912 óta használ. A stadion 1995-ben komoly átalakításokon esett át a eredményeképp. Jelenleg 16 567 néző számára biztosít ülőhelyet és négy lelátója van: a Main Stand (főlelátó), a Kop, a Stand, valamint a Cowshed. (hu)

dbo:city
dbo:coach
dbo:colour
dbo:colourName
  • fehér,kék (hu)
  • fehér,kék (hu)
dbo:country
dbo:homeStadium
dbo:league
dbo:president
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1011054 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 87443 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23639995 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 1884 (xsd:integer)
prop-hu:alt
  • football kit: white shirt, white shorts, white socks (hu)
  • football kit: white shirt, white shorts, white socks (hu)
prop-hu:bajnokság
  • League One (hu)
  • League One (hu)
prop-hu:balkéz
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:balkézMinta
  • _blacklower (hu)
  • _blacklower (hu)
prop-hu:becenév
  • Superwhites, Rovers (hu)
  • Superwhites, Rovers (hu)
prop-hu:befogadóképesség
  • 16567 (xsd:integer)
prop-hu:body
  • FFFFFF (hu)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:bérlő
prop-hu:csapatnév
  • Tranmere Rovers (hu)
  • Tranmere Rovers (hu)
prop-hu:date
  • 1998-11-01 (xsd:date)
  • 2009-07-24 (xsd:date)
  • December 1991 (hu)
  • November 1997 (hu)
prop-hu:edző
  • Ronnie Moore (hu)
  • Ronnie Moore (hu)
prop-hu:elhelyezkedés
  • Birkenhead, Wirral-félsziget (hu)
  • Birkenhead, Wirral-félsziget (hu)
prop-hu:elnök
  • Peter Johnson (hu)
  • Peter Johnson (hu)
prop-hu:felújítva
  • 1995 (xsd:integer)
prop-hu:felület
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:first
  • Gilbert (hu)
  • Peter (hu)
  • Steve (hu)
  • Gilbert (hu)
  • Peter (hu)
  • Steve (hu)
prop-hu:honlap
  • www.tranmererovers.co.uk/ (hu)
  • www.tranmererovers.co.uk/ (hu)
prop-hu:isbn
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:jobbkéz
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:jobbkézMinta
  • _blacklower (hu)
  • _blacklower (hu)
prop-hu:klubszínek
prop-hu:kép
  • Kop and mainstand.jpg (hu)
  • Kop and mainstand.jpg (hu)
prop-hu:képméret
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:last
  • Wilson (hu)
  • Bishop (hu)
  • Upton (hu)
  • Wilson (hu)
  • Bishop (hu)
  • Upton (hu)
prop-hu:leftarm
  • FFFFFF (hu)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:legtöbbGól
prop-hu:legtöbbMeccs
prop-hu:location
prop-hu:megnyitva
  • 1912 (xsd:integer)
prop-hu:méretek
  • 3894.0000000000005
prop-hu:nadrág
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:nat
  • CIV (hu)
  • FRA (hu)
  • IRE (hu)
  • MLI (hu)
  • ENG (hu)
  • SCO (hu)
  • WAL (hu)
  • IRL (hu)
  • NIR (hu)
  • JAM (hu)
  • CIV (hu)
  • FRA (hu)
  • IRE (hu)
  • MLI (hu)
  • ENG (hu)
  • SCO (hu)
  • WAL (hu)
  • IRL (hu)
  • NIR (hu)
  • JAM (hu)
prop-hu:nemzet
  • Angol (hu)
  • Angol (hu)
prop-hu:no
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:other
  • kölcsönben a West Bromwich Albiontól (hu)
  • a Rochdale-nél 2013. június 30-ig (hu)
  • kölcsönben a Bolton Wandererstől (hu)
  • kölcsönben a Manchester Unitedtől (hu)
  • kölcsönben a Middlesbrough-tól (hu)
  • kölcsönben a Sheffield Wednesdaytől (hu)
  • kölcsönben a Stoke Citytől (hu)

prop-hu:patternB
  • _birmingham1011a (hu)
  • _birmingham1011a (hu)
prop-hu:patternSo
  • _color_3_stripes_blue (hu)
  • _color_3_stripes_blue (hu)
prop-hu:pos
  • DF (hu)
  • FW (hu)
  • GK (hu)
  • MF (hu)
  • DF (hu)
  • FW (hu)
  • GK (hu)
  • MF (hu)
prop-hu:publisher
  • Breedon (hu)
  • Tempus (hu)
  • Chester IV Graphics (hu)
  • Breedon (hu)
  • Tempus (hu)
  • Chester IV Graphics (hu)
prop-hu:rightarm
  • FFFFFF (hu)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:series
  • Images of England (hu)
  • Images of England (hu)
prop-hu:shorts
  • FFFFFF (hu)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:socks
  • FFFFFF (hu)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:stadionNeve
  • Prenton Park (hu)
  • Prenton Park (hu)
prop-hu:teljesCsapatnév
  • Tranmere Rovers Football Club (hu)
  • Tranmere Rovers Football Club (hu)
prop-hu:test
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:testMinta
  • _collarblack (hu)
  • _collarblue (hu)
  • _collarblack (hu)
  • _collarblue (hu)
prop-hu:title
  • A Dave Russell által 1962-ben bevezetett mez (hu)
  • The A–Z of Tranmere Rovers (hu)
  • Tranmere Rovers 1921–1997: A Complete Record (hu)
  • Tranmere Rovers Football Club (hu)
  • Tranmere Rovers, 1881–1921: A New History (hu)
  • Tranmere Rovers: The Complete Record (hu)

prop-hu:város
  • Birkenhead (hu)
  • Birkenhead (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1990 (xsd:integer)
prop-hu:zokni
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • FFFF00 (hu)
prop-hu:zokniMinta
  • _bluetop (hu)
  • _blacktop (hu)
  • _bluetop (hu)
  • _blacktop (hu)
prop-hu:épült
  • 1912 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Tranmere Rovers FC (hu)
  • Tranmere Rovers FC (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Tranmere Rovers (hu)
  • Tranmere Rovers (hu)
foaf:nick
  • Superwhites, Rovers (hu)
  • Superwhites, Rovers (hu)
is dbo:club of
is dbo:managerClub of
is dbo:team of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:club of
is prop-hu:csapat of
is prop-hu:edzőségCsapat of
is prop-hu:felirat of
is prop-hu:jelenlegiKlubja of
is prop-hu:juniorKlub of
is prop-hu:klub of
is prop-hu:t of
is foaf:primaryTopic of