Property Value
dbo:abstract
  • A Two’s Company című album, Cliff Richard brit énekes duettlemeze, egyben válogatásalbum is, amely 2006. november 6-án jelent meg Angliában. A megjelenés utáni héten a nyolcadik helyre került a slágerlistán (az Egyesült Királyságban), ezzel Richard 37. lemeze lett azok közül, amelyek bekerültek a Top Ten albumok közé. Az album első dala a Move It, amelyet Brian May-jel és adott elő, az eredeti kislemez Cliff Richard és a Shadows együttes debütáló kislemeze volt 1958-ból. Ez volt az első autentikus rock and roll dal, amely Angliában született.[forrás?] A című szerzemény Richard és a G4 nevű négytagú vokál-együttes közös előadásában hangzik el. Az című dal, amelyet Richard Sarah Brightmannel ad elő, Az Operaház Fantomja című musicalből származik. A eredetije Sting felvétele, itt Barry Gibb-bel közös előadásban hallható. A lemez 12. duettje az 1980-ban kislemezként is megjelent Suddenly Olivia Newton-Johnnal. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:review
  • http://www.allmusic.com/album/r853368
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • Two’s Company (hu)
  • Two’s Company (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 289817 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4190 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23580302 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Two’s Company (hu)
  • Two’s Company (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előadóKronológia
  • Cliff Richard (hu)
  • Cliff Richard (hu)
prop-hu:előző
  • (hu)
  • The Platinum Collection (hu)
  • (hu)
  • The Platinum Collection (hu)
prop-hu:hossz
  • 52 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • The Two’s Company (hu)
  • (hu)
  • The Two’s Company (hu)
prop-hu:kiadó
  • EMI (2006 3770722) (hu)
  • EMI (2006 77072) (hu)
  • Toshiba EMI (2007 70173) (hu)
  • EMI (2006 3770722) (hu)
  • EMI (2006 77072) (hu)
  • Toshiba EMI (2007 70173) (hu)
prop-hu:kritikák
  • Sharon Mawer, * Allmusic http://www.allmusic.com/album/r853368 (hu)
  • Sharon Mawer, * Allmusic http://www.allmusic.com/album/r853368 (hu)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Love… The Album (hu)
  • (hu)
  • Love… The Album (hu)
prop-hu:megjelent
  • --11-06
prop-hu:producer
prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Two’s Company (hu)
  • Two’s Company (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of