Property Value
dbo:abstract
  • Az 1969-es táncdalfesztivál a beategyüttesek távolmaradásával inkább a hagyományos tánczene fesztiváljává vált. A korábbi évekhez képest újítást jelentett, hogy immár nemcsak a döntők, de az elődöntők is az Erkel Színházban kerültek megrendezésre. A fesztiválok történetében ekkor volt a legnagyobb lehetőség az ismeretlen előadók bemutatkozásának: az ötvenkét fellépő között huszonnyolc olyan szerepelt, aki addig még nem lépett színpadra. (Köztük hivatásos (például Ferenczy Ágnes, Késmárky Marika, Rátonyi Hajnalka, Sebestyén Ágnes) illetve amatőr énekesek (például a csecsemőgondozó Balás Eszter, az adminisztrátor Kuna Magda vagy a kárpitos Kovács Ferenc.) Ezúttal minden versenyző csak egy számmal indulhatott. Kivételt az előző évi nyertes, Koós János és a Made in Hungaryt megnyerő Korda György képeztek. Változott a rendező személye is, aki ezúttal lett. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 509416 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1085 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22489349 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Táncdalfesztivál ’69 (hu)
  • Táncdalfesztivál ’69 (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of