| dbo:abstract
|
- A tíz attikai szónok i. e. 5–4. században élt a klasszikus görög korban, őket tartották az akkori idők legnagyobb szónokainak és történetíróinak és ők szerepelnek az "alexandriai gyűjteményben" (más néven a „tízek gyűjteményében”), melyet bizánci Arisztophanész és szamothrakéi Arisztarkhosz állított össze:
* Aiszkhinész (i. e. 389 – i. e. 314)
* Andokidész (i. e. 440 körül – i. e. 390 körül)
* Anthiphón (i. e. 480 körül – i. e. 411)
* Deinarkhosz (i. e. 461 – i. e. 391)
* Démoszthenész (i. e. 384 – i. e. 322)
* Hüpereidész (i. e. 389 – i. e. 322)
* Iszaiosz (i. e. 420 körül – i. e. 340 körül)
* Iszokratész (i. e. 436 – i. e. 338)
* Athéni Lükurgosz (i. e. 390 körül – i. e. 324)
* Lüsziasz (i. e. 445 – i. e. 380) A homéroszi időkig visszatekintve (i. e. 9–8 század), vagy még régebbre is, nagyra becsülték Görögországban az ékesszólás művészetét. Az égi és földi görög hősöknek dicsőségére vált, ha nemcsak a fegyverek, hanem az érvek összecsapásában is győztek. Az Iliaszban a harcos Akhilleuszt a „szavak és a tettek emberének” írja le Homérosz, mind a kettőt nagy erénynek tartva. Az i. e. 5. századig az ékesszólást hivatalosan nem tanítottak. Azonban a század közepén feltűnik egy szicíliai szónok, Korax, valamint az ő tanítványa, (talán egyazon személy) és megalkotják a szónoki elméletet, megírják a művészi szónoklás szabályait. I. e. 427-ben követként Athénba látogatott egy másik híres szicíliai szónok, a leontinoi Gorgiasz, és beszédet mondott, amely láthatóan elkápráztatta a polgárokat. A gorgiászi szónoki felfogást, az újszellemű megközelítését a szónoklatnak – köztük az érvelés új ötleteit és kifejezési alakjait, illetve módszereit – fejleszti tovább a tízek egyike, Iszokratész, egy i. e. 4. századi pedagógus és szónok. A szónoklattan végül a tíz attikai szónok tevékenysége által kapott központi szerepet az akkor kialakuló görög oktatási rendszerben és a mai időkre is hatással van tudományos és történetíró munkájuk. (hu)
- A tíz attikai szónok i. e. 5–4. században élt a klasszikus görög korban, őket tartották az akkori idők legnagyobb szónokainak és történetíróinak és ők szerepelnek az "alexandriai gyűjteményben" (más néven a „tízek gyűjteményében”), melyet bizánci Arisztophanész és szamothrakéi Arisztarkhosz állított össze:
* Aiszkhinész (i. e. 389 – i. e. 314)
* Andokidész (i. e. 440 körül – i. e. 390 körül)
* Anthiphón (i. e. 480 körül – i. e. 411)
* Deinarkhosz (i. e. 461 – i. e. 391)
* Démoszthenész (i. e. 384 – i. e. 322)
* Hüpereidész (i. e. 389 – i. e. 322)
* Iszaiosz (i. e. 420 körül – i. e. 340 körül)
* Iszokratész (i. e. 436 – i. e. 338)
* Athéni Lükurgosz (i. e. 390 körül – i. e. 324)
* Lüsziasz (i. e. 445 – i. e. 380) A homéroszi időkig visszatekintve (i. e. 9–8 század), vagy még régebbre is, nagyra becsülték Görögországban az ékesszólás művészetét. Az égi és földi görög hősöknek dicsőségére vált, ha nemcsak a fegyverek, hanem az érvek összecsapásában is győztek. Az Iliaszban a harcos Akhilleuszt a „szavak és a tettek emberének” írja le Homérosz, mind a kettőt nagy erénynek tartva. Az i. e. 5. századig az ékesszólást hivatalosan nem tanítottak. Azonban a század közepén feltűnik egy szicíliai szónok, Korax, valamint az ő tanítványa, (talán egyazon személy) és megalkotják a szónoki elméletet, megírják a művészi szónoklás szabályait. I. e. 427-ben követként Athénba látogatott egy másik híres szicíliai szónok, a leontinoi Gorgiasz, és beszédet mondott, amely láthatóan elkápráztatta a polgárokat. A gorgiászi szónoki felfogást, az újszellemű megközelítését a szónoklatnak – köztük az érvelés új ötleteit és kifejezési alakjait, illetve módszereit – fejleszti tovább a tízek egyike, Iszokratész, egy i. e. 4. századi pedagógus és szónok. A szónoklattan végül a tíz attikai szónok tevékenysége által kapott központi szerepet az akkor kialakuló görög oktatási rendszerben és a mai időkre is hatással van tudományos és történetíró munkájuk. (hu)
|
