Property Value
dbo:abstract
  • Tóth Tamás (Budapest, 1992. január 5. –) paralimpiai bajnok, Európa-bajnok és Európa-csúcstartó úszó. Tóth Tamás 1992-ben Budapesten született végtaghiánnyal, a jobb kézfeje nem fejlődött ki. Sérülése miatt szülei már 2-3 éves korától úszásra járatták. 2004-ben Athénban nézőként vett részt az ötkarikás játékokon, ekkor döntötte el, hogy paralimpiai bajnok szeretne lenni. 2006-tól a magyar válogatott tagja. 2009-ben szerepelt először felnőtt világversenyen ahol egy Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Ettől az évtől kezdődően valamennyi világversenyről érmekkel tért haza. 2012-től a Vasas SC sportolója. Az úszás mellett pedig 2016-tól Testnevelési Egyetem levelező tagozatán hallgat sportszervezést. Társadalmi szerepvállalásai közül kiemelhető, hogy 2016-tól az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány hivatalos Sportnagykövete de számos más jótékonysági program mellett kiállt mint a Bohócdoktorok vagy a Movember mozgalom. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1421182 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5651 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23597482 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • Totó (hu)
  • Totó (hu)
prop-hu:edző
  • Magyarovits Zoltán (hu)
  • Magyarovits Zoltán (hu)
prop-hu:klub
prop-hu:név
  • Tóth Tamás (hu)
  • Tóth Tamás (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1992 (xsd:integer)
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:teljesNév
  • Tóth Tamás (hu)
  • Tóth Tamás (hu)
prop-hu:versenyszám
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állampolgárság
dct:subject
rdfs:label
  • Tóth Tamás (úszó) (hu)
  • Tóth Tamás (úszó) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:magyarZászlóvivő of
is foaf:primaryTopic of