dbo:abstract
|
- Törökország múzeumai a köztársaság kikiáltását követően jelentős mértékben fejlődtek, főleg annak köszönhetően, hogy Kemal Atatürk nagy jelentőséget tulajdonított az anatóliai műemlékek kutatásának és kiállításának. A köztársaság kikiáltásakor még csak kevés múzeum létezett: az (Asar-ı Atika Müzesi), az (a épületében), az (Evkaf-ı Islamiye Müzesi) az isztambuli Szulejmán-mecset épületegyüttesében és az (Müze-i Humayun) intézményei pár nagyobb városban. A Török Régészeti Múzeum (Türk Asar-ı Atikası), amelyet a köztársaság fennállásának első éveiben alapítottak, tanulmányokat folytatott a régészeti és néprajzi leletek összegyűjtése, válogatása, katalogizálása és védelme érdekében. Anatólia több tartományában is helyreállították és múzeummá alakították a hatalmas épületeket, például templomokat, mecseteket és karavánszerájokat. A Topkapı palota, amelyet múzeummá alakítottak a bútorai és műalkotásai kiállításával, 1927-ben nyílt meg a nagyközönség előtt. Ugyanebben az évben az Iszlám Múzeumot átalakították Török és Muszlim Műalkotások Múzeumává, a konyai szintén múzeum lett. Az , az első, melynek épülete már múzeumnak épült, 1930-ban épült fel. Új múzeumok jöttek létre Bursa, Adana, Manisa, İzmir, Kayseri, Antalya, Afyon, és Edirne városában is. A , amelyet 1940-ben alapítottak Ankarában, helyreállítás és felújítás után Anatóliai Civilizációk Múzeuma néven nyílt meg 1968-ban. Ma 99 múzeum igazgatósága tartozik a Kulturális és Turisztikai Minisztérium fennhatósága alá, emellett 36 tartományban 151 magánkézben lévő múzeum és 1204 magángyűjtemény található. (hu)