Property Value
dbo:abstract
  • Koncz Zsuzsa Tündérország című stúdióalbuma 2013-ban jelent meg. Az új albummal töretlenül folytatódik a Koncz Zsuzsa életmű, de úgy tűnik igen fontos, szövegében és hangzásában is kivételes album született. A zenei anyagában szélsőséges és modern lírai zenék szövegét Tóth Krisztinától Bródy Jánoson keresztül József Attiláig, zenéjét pedig többek között Tolcsvay László, Závodi Gábor, Gerendás Péter jegyzik. Az album 2013 végén aranylemez, majd 2014 elején platinalemez lett. A lemez külön érdekessége, hogy Bódi László (Cipő) két, eddig nem publikált dalát is elénekli Koncz Zsuzsa. A lemezbemutató nagykoncert 2014. március 14-én volt Papp László Budapest Sportarénában. A Magyar Televízió két részletben közölte. (hu)

dbo:artist
dbo:previousWork
dbo:recordLabel
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Tündérország (hu)
  • (hu)
  • Tündérország (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1058248 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2509 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22701518 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Tündérország (hu)
  • Tündérország (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
prop-hu:formátum
  • CD (hu)
  • CD (hu)
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Tündérország (hu)
  • (hu)
  • Tündérország (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:következő
prop-hu:megjelent
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Tündérország (Koncz Zsuzsa-album) (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of