Property Value
dbo:abstract
  • Az Ubangi-folyó (francia nyelven Oubangi) a Kongó egyik mellékfolyója. A Mbomou és az Uele folyók összefolyásától számítják. 350 km hosszon folyik nyugati irányba, majd délnyugat felé fordul, átvág Bangui városán, majd dél felé folytatja útját 500 km-en, míg eléri a Kongót. A Kongóval együtt fontos víziút Bangui és Brazzaville között. Forrásától (Banguitól 100 kilométerre) az Ubangi a határ a Közép-afrikai Köztársaság és a Kongói Demokratikus Köztársaság között. Ezután torkolatáig a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Kongói Köztársaság határa. Az 1960-as években tervbe vették az Ubangi eltérítését a Csád-tó felé. A hatalmas vízmennyiséget, amit a folyó szállít elegendőnek tartották, hogy mengmentse a kiszáradástól a tavat, ugyanakkor növelné a mezőgazdaságilag megművelhető területek arányát a Száhel-övezetben. A tervet mind pénzügyileg, mind technikailag megvalósíthatónak találták, de egyelőre nem valósult meg. (hu)

dbo:percentageOfAreaWater
  • 4000.000000 (xsd:float)
dbo:riverMouth
dbo:source
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 65985 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1963 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20614581 (xsd:integer)
prop-hu:forrás
prop-hu:hossz
  • 1120 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Ubangi river near Bangui.jpg (hu)
  • Ubangi river near Bangui.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Az Ubangi Bangui közelében (hu)
  • Az Ubangi Bangui közelében (hu)
prop-hu:név
  • Ubangi (hu)
  • Ubangi (hu)
prop-hu:torkolat
prop-hu:vízhozam
  • 4000 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Ubangi (hu)
  • Ubangi (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Ubangi (hu)
  • (hu)
  • Ubangi (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of