Property Value
dbo:abstract
  • Uganda régióiból négy darab található; Keleti-, Nyugati-, Északi- és Központi régió. Ebben a négy régióban vannak a kisebb területű kerületek. Ezekből 2002-ben 56, 2006-ban 76, 2010-től 111 van az országban, meg egy a főváros, Kampala. A kormány közvetlenül képes hatni a közigazgatási egységekre, így sem a régiók sem a kerületek nem rendelkeznek fontos szereppel a közigazgatásban. A brit uralom alatt a régiók voltak a funkcionális közigazgatási egységek, melyek élén egy-egy tartományi biztos állt. A tartományokat a korábban ott található királyságok határai szerint osztották be. A Központi régió, ahol korábban Buganda területe volt, egy félig autonóm kormánnyal működött, élén a kabakával. Azt a tartományi vezetőt, akik a Központi régiót kormányozta, politikai ügyvivőnek (Resident) nevezték, a többi három rész vezetőjét pedig helytartónak hívták. A négy régió lakosságának eloszlása körülbelül azonos. A 2002-es népszámláláskor a lakosság a következőképpen oszlott el: a Központiban 27%, a Keletiben 25%, a Nyugatiban 26%, az Északiban 22%. Azóta ez változott, de nem nagy mértékben. Általánosságban;a Központi népessége nő, az Északié csökken, a Keleti és Nyugati pedig egy szinten maradnak. A népsűrűség régiónként a következőképpen alakult: a Központiban 176 fő/km², a Keletiben 226 fő/km², a Nyugatiban 126 fő/km² az Északiban pedig 65 fő/km². A városi lakosság aránya igen kicsi. 2002-ben a 24,5 millió emberből összesen csak 3 élt városokban (ez a lakosság 12%-a). A 3 millió 54%-a Központiban (Kampala miatt), 17%-a az Északiban, 14%-a Nyugatiban és 13%-a a Keleti régióban volt. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1187312 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3302 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21964995 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Uganda régiói (hu)
  • Uganda régiói (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of