Property Value
dbo:abstract
  • A Unicorns of Love (gyakran UOL-nek rövidítve) berlini székhelyű , amely a (EU LCS), az európai profi League of Legends-bajnokság legfelsőbb szintjén versenyez. A csapatot 2013. augusztus 15-én alapította a dzsungeles Fabian „Sheepy” Mallant, a felső ösvényen játszó Kiss „Vizicsacsi” Tamás, Zdravec Iliev „Hylissang” Glbov támogatójátékos, Pontus „Vardags” Dahlblom lövész és a középső ösvényen játszó Tóth „Kußu” Viktor. 2014 nyarán a játszottak, az alapszakaszban kétszer is az 5–8. helyet érték el. A rajongók választása alapján az versenyre is kikerültek, ahol meglepetésre a második helyen végeztek a mögött. A következő év tavaszán felkerültek a Championship Seriesbe, ahol tavasszal az ötödik, míg nyáron a negyedik helyezést érték el. A 2016 tavaszi szezonban az ötödik, míg a nyáriban a hatodik helyen végeztek. 2016 novemberében történelmük során először nyertek meg egy elsőrendű versenyt, az . A csapat játékára jellemző az innováció és kiszámíthatatlanság, illetve a trendekkel szembemenő, a nem illő hősválasztás. Ezzel, egyedei nevükkel, illetve egykori menedzserük, Romain „Khagneur” Bigeard különcségével rövid idő alatt jelentős rajongótábort építettek ki. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1343543 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 48356 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23769541 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokság
prop-hu:csapatnév
  • Unicorns of Love (hu)
  • Unicorns of Love (hu)
prop-hu:elnök
  • Jos „UOLdad” Mallant (hu)
  • Jos „UOLdad” Mallant (hu)
prop-hu:honlap
  • www.unicornsoflove.com/ (hu)
  • www.unicornsoflove.com/ (hu)
prop-hu:klubszínek
  • rózsaszín (hu)
  • rózsaszín (hu)
prop-hu:vezetőedző
  • Fabian „Sheepy” Mallant (hu)
  • Fabian „Sheepy” Mallant (hu)
prop-hu:város
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Unicorns of Love (hu)
  • Unicorns of Love (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of