Property Value
dbo:abstract
  • Az uracil szilárd, kristályos vegyület, egyike az RNS-ben előforduló négy nukleobázisnak. A természetben is előforduló, gyakori pirimidinszármazék. Az RNS-ben az uracil két hidrogénkötéssel az adeninhez kapcsolódik, ezzel bázispárt képezve. A DNS-ben az uracil helyett timin szerepel. Az uracilon kívül az RNS másik három nukleobázisa az adenin, a guanin és a citozin, melyeket rendre A, G és C betűvel jelölnek, míg az uracil jele U. sikerült először uracilt előállítani 1900-ban, élesztőgomba nukleinsavának hidrolízisével. A szerves vegyületeinek 12C/13C izotóparánya alapján lehetséges, hogy nem csak földi körülmények között képződhetnek uracil, és hasonló molekulák. 2012-ben a Szaturnusz rendszerben keringő Cassini űrszonda adatainak elemzése alapján a Titán felszíni összetétele is tartalmazhat uracilt. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 37984 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5850 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22437707 (xsd:integer)
prop-hu:imagefile
  • Uracil.svg (hu)
  • Uracil.svg (hu)
prop-hu:iupacname
  • pirimidin-2,4-dion (hu)
  • pirimidin-2,4-dion (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Uracil (hu)
  • Uracil (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of