Property Value
dbo:abstract
  • A kolozsvári Uránia-palota a város egyik műemlék épülete; a romániai műemlékek jegyzékében a CJ-II-m-B-07349 sorszámon szerepel. Az egykori Nagy utca (később Ferenc József, ma Horea út) és a Radák (ma Dacia) utca sarkán elhelyezkedő háromszintes épületet a budapesti illetőségű Kappéter Géza tervezte; közreműködött a tervezésben az aradi Steiner József is. Az építtető és első tulajdonos Udvari András, kolozsvári kovácsmester és kocsigyártó volt, aki a századforduló táján műhelyének udvarában sátrat állított, és filmeket kezdett vetíteni. A vállalkozás olyannyira sikeresen működött, hogy 1910. december 10-én ünnepélyesen megnyithatta ezt az épületet, mely akkor 17 lakást, a két utca felé forduló alsó szinten 10 üzlethelyiséget, és legfőképpen pedig egy 400 ülőhelyes mozit foglalt magában. Sajtótudósítás létezik arról a lakossági igényről, amely szerint az épületről a meztelen férfiak domborműveit távolítsák el (a Kolozsvári Hírlap 1910. október 29-i számában). 1927. január 9-én este az épületben tűz ütött ki, és mire a tűzoltóknak sikerült úrrá lenniük a helyzeten, az épület teteje leégett. A modernista szecesszió irányzatához tartozó épület felső homlokzatán meg az íves üveg esővédő alatt szimmetrikus rendben elhelyezett hatalmas fehér féldomborművekből álló sorozat a munkát és a tudományt szimbolizálja. Az eredetileg Uránia néven megnyitott mozi 1943–1945 között Árpád mozgóképszínház, 1945-től ismét Uránia, az 1948-as államosítás után 23 August, 1990-től Favorit néven működött. (hu)

dbo:architecturalStyle
dbo:buildingStartDate
  • 1910
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1279632 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3593 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23799542 (xsd:integer)
prop-hu:accd
  • 2015-08-25 (xsd:date)
  • 2016-08-13 (xsd:date)
prop-hu:ann
  • 2004 (xsd:integer)
prop-hu:aut
  • Asztalos Lajos (hu)
  • Kápolnási Zsolt (hu)
  • Felix Ostrovschi (hu)
  • Asztalos Lajos (hu)
  • Kápolnási Zsolt (hu)
  • Felix Ostrovschi (hu)
prop-hu:dátum
  • 2002-09-15 (xsd:date)
  • 2016-02-07 (xsd:date)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 9738341442 (xsd:decimal)
prop-hu:kép
  • HoreaNr4-6.JPG (hu)
  • HoreaNr4-6.JPG (hu)
prop-hu:loc
  • Kolozsvár (hu)
  • Kolozsvár (hu)
prop-hu:név
  • Uránia palota (hu)
  • Uránia palota (hu)
prop-hu:ország
  • Románia (hu)
  • Románia (hu)
prop-hu:pag
  • 512 (xsd:integer)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Kolozsvár (hu)
  • Kolozsvár (hu)
prop-hu:red
  • filmtett.ro (hu)
  • Kolozsvár Társaság Polis (hu)
  • clujulcultural.ro (hu)
  • filmtett.ro (hu)
  • Kolozsvár Társaság Polis (hu)
  • clujulcultural.ro (hu)
prop-hu:stílus
  • szecessziós (hu)
  • szecessziós (hu)
prop-hu:subtit
  • Helynév- és településtörténeti adattár (hu)

prop-hu:szélességiFok
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 29 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:település
prop-hu:tervező
prop-hu:tit
  • Kolozsvár (hu)
  • A kolozsvári mozihálózat kiépülése a századfordulón (hu)
  • Istoria Clujului : Cum a ars cinematograful Urania (hu)

prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építtető
  • Udvari András (hu)
  • Udvari András (hu)
prop-hu:épült
  • 1910 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Uránia-palota (hu)
  • Uránia-palota (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Uránia palota (hu)
  • Uránia palota (hu)
is prop-hu:jelentősÉpületei of
is foaf:primaryTopic of